Ebon Light (2019)

Még csak egy route-ot vittem végig, és nem tudom, mikor lesz időm a többire, de ennek a végén csak annyit mondhatok: ez a játék jó. Nem tudom, ki adta neki ezt a borzalmasan giccses címet, de határozottan rossz választás volt, mert nem írja le, hogy amúgy mennyire komplex és milyen meglepően hosszú játékélményt kap az ember.
Az első amivel kiemelkedik az átlag otomék közül, hogy van plotja, és viszonylag kevés a zavaróan egy irányba mutató esemény. A kezdés kicsit kínos, de utána nagyon jól belendül a játék, és a döntések tényleg számítanak. Vagy ötször-hatszor sikerült meghalni első körben, mert észnél kell lenni, és nem mindig a legkézenfekvőbb a legjobb választás. Van politikai intrika (igazából az a történet nagy része), némi harc, némi misztikum, jól szórakozik a játékos, miközben kideríti a titkokat. A történet zárásával nem voltam maximálisan megelégedve spoiler, de összességében végig érdekes maradt.
A világ nagy, van egy összetett lore, ami megtölti a kódexet, és nehéz minden kis részletét feltárni. Ugyan majdnem végig Gha'aliában vagyunk, a tündéknél, de azért kiderül egy s más a többi birodalomról, azok viszonyairól, a tündék kultúrája pedig egészen részletes és meglepően kreatív, nem ismételjük meg ötvenedszer az arrogáns de nagyon természetközeli témát.
A karakterek meglepően élőek és reálisak. A főhősnőt megdöbbentem, mennyire meg lehetett kedvelni. Duliae route-ján folyamatosan fejlődött, okos, cinikus lány lett, aki megáll a saját lábán, képes befolyásossá és gazdaggá válni egy teljesen idegen környezetben. A szerelmi szál egy gazdag, manipulatív politikus volt, de mégsem az lett a végkicsengés, hogy a főszereplő azért került ilyen helyzetbe, mert a párja jól keres, vagy mert kapott egy furcsa varázserőt – egy kölcsönösen támogató kapcsolatot festettek le, ahol a lány önmagában is erős. Az pedig csak egy mellékes megjegyzés, hogy a főszereplő nem kiugróan szép, semmilyen beállítás mellett: átlagos arca, átlagos alkata van, bármelyik női NJK sokkal csinosabb nála, amivel megint sikerült egyet csavarni a visual novel sztereotípiákon.
A szereplők mindenképp jópofák, és mindenképp van szerepük, akár szerelmi szálat jelentenek, akár nem: Vadeyn-t nagyon kedvelem, tiszteli a főhősnőt, hűséges, szimpatikus srác, de például Haron is, aki a tipikus nőcsábásznak tűnik, tud roppant szórakoztató, és akár egészen komoly lenni éles helyzetekben. Egyedül Laceagát nem értem, mit keresett ebben a gárdában, de el tudom képzelni, hogy neki is van egy jól megírt háttértörténete. A játék olyan szempontból is tanul, hogy érzékeli, hogy a játékos egy-két karakterrel kevéssé foglalkozik – például Laceaga ignorálása esetén sokkal kevésbé szólt bele a vitákba, abszolút háttérkarakter lett. A szereplőknek a főhőssel való kapcsolaton túl is van életük, előfordul, hogy egy jelenetet csak külső szemlélőként nézünk végig. Calipoa a szokásos női NJK, de az egyik legszimpatikusabb szereplő. Maga a szerelmi szál is meglepően természetes, és nem erőltetett, a karakterek viccelődtek, és egy csomó, tipikusan nyálas jelenetet egyszerűen kihagytunk.
A grafika alapvetően szép, a zene kifejezetten kellemes, megadja a melankólikus, dark fantasy-s hangulatot – amik kicsit zavarnak, azok a CG-k, mert kimondottan nem szépek, de a karakterdizájnokat remekül eltalálták.
Szóval én merem ajánlani – kellemes játék, műfaján belül pedig határozottan kiemelkedő.
Megjelent a top 5 kedvenc otome játékomról szóló bejegyzésemben:
https://todaywiggin.blogspot.com/2024/04/top-5-kedvenc-…