Neva (2024)

Nagyon hasonló a GRIShez, szóval persze, hogy már az első 5 percen belül bőgtem. Amúgy egy ez hangulatjáték: elképesztően bámulatos az art direction, remek set piece-ek között mászkálunk és ugrálunk. Átlagos kis platformer, és vannak ugyan képességek, de semelyik nem fog zsánert váltani, és bár néha van egy-két bajosabb rész, főleg mert nem tudtam megszokni a dupla ugrás + dodge kombót (úgyhogy ez lehet egyéni probléma volt) és akad pár puzzle is, semmi nem olyan nehéz, hogy kihívást jelentsen, még a boss fightok sem.

Mert hogy a Neva újít, és már van harcrendszer is, ahhoz képest, hogy 4 órás játék elég sok enemy variácóval. Az egyetlen hiba, hogy néha a dodge azért nem olyan tűpontos és csak háromszor üthetnek belénk az ellenségek, mielőtt meghalunk. Fight közben pedig ugyan regenerálódunk, ha tökéletesen harcolunk, de amúgy nincs heal. A harcrendszer nem kiemelkedő, de elég szórakoztató a maga nemében, ezért nem érződött csak odacsapott, tolakodó elemnek.

Gyönyörű, rövid kis játék ez. Várom a csapat következő, sírásra késztető platformerét!

El nem tudom mondani, hogy mennyire vártam ezt a játékot (Mint kisgyerek a karácsonyt..) a Gris annyira mély benyomást tett rám. Persze lehet, hogy az én elvárásaim voltak túl nagyok, de ez most csalódás volt.
A grafika szép, de sokkal kevésbé érződött kézzel rajzoltnak, sokszor azt éreztem, hogy az előtér sok helyet elvesz és igazából nem látom a pályát és bár szép volt elnagyoltnak éreztem. A Gris esetében ez a vízfestékes hatás szépen érvényesült és nem elmosta, hanem kiemelte a finoman kidolgozott részeket, itt viszont egyfajta „takarásnak” érződött. Az előtér takarja a pályát, a háttér meg amúgy is elnagyolt… De ez csak a külcsín, gondoltam még a játék elején. Viszont a sztori sem vett le a lábamról. Nem mondom, a játék kiinduló pontja nagyon meghatott, de aztán valami mást, és többet vártam volna. Valami történetet, ami legalább sejteti, hogy kik vagyunk mi és mivel állunk szemben stb… a tény helyett, hogy vagyunk mi, meg van a „gonosz”.
A pálya hatalmasnak tűnik, de azt éreztem, hogy feleslegesen ilyen nagy. Kilométereken keresztül futunk és közel-távol nincs semmi, csak a tájban lehet gyönyörködni. Aztán meg egyszerre az arcunkba kapunk egy sor akciót és ügyességet igénylő pályarészt úgy, hogy előtte nem sok lehetőség volt a kombókat 'gyakorolni'. A másik dolog, ami nagyon szemet szúrt és hiányoltam a Grissel szemben, hogy Grissel folyamatosan fedezzük fel a világot és ennek megfelelően folyamatosan és apránként tanulunk meg új képességeket, itt lényegében mindent tudunk már az elejétől, változatosságot csak a pályaelemek jelentenek.
Annak ellenére, hogy a Gris szól a gyászfeldolgozásról és annak stádiumairól, ami egy elég nehéz, mély, és „behúzós” téma és a játék nagyon érzékletesen mutatja be (háttértudás nélkül is pontosan érzi az ember, hogy mi ez, és melyik stádiumnál járunk) de nem taszít minket mély depresszióba, mert a képi világában mégis ott van a finom szépség és valahogy olyan kedves az egész. Most azt éreztem (különösen az ősz pályán), hogy eret vágok magamon, annyira nyomasztott..
És bár szép a játék, az évszakok közti különbséget nekem néha csak a színezés változása jelentette (kivétel a tél ott mindent hó borított meg köd..) Ez a hangulatára is rányomja a bélyegét..meg az enyémre is…A játék négy évszakot ölel fel, nyáron kezdődik és a tavasz az utolsó, viszont ami igazából valóban „játszható” az az első 3 évszak, tavasszal gyönyörködünk a tájban és megnézzük a befejező bejátszást… aminél kicsit szintén többet vártam volna ((még az is megfordult a fejemben, hogy igazából most vagy az előzményt játszottuk le, és így jutunk el a jelenbe…de a farkas-szarvas kölyök névváltozás miatt elvetettem az ötletet, de azon túl, hogy a „történelem ismétli önmagát” csak most happy end lett a vége, nem sokat adott)).