Final Fantasy X/X-2 HD Remaster (2015)

Egyelőre nem jelölöm félbehagyottnak, mert szeretném egyszer befejezni, viszont gameplay videókon már végignéztem az egészet és pozitív, de azért néhány ponton problémás véleményem van róla.
Egyrészt, Final Fantasy, és hangulatos ilyen szempontból. Az átvezető cinematic-ok grafikája csodaszép, a Sending in Kilika egészen lenyűgöző, és maga a játék is igazán kellemes, ami tekintve, hogy az eredetije 2001-es volt, ez pedig csak remaster, tehát maximum a textúrákat javították, meg kicsit növelték a teljesítményt, nagyon szép eredmény. A turn-based harcrendszer jóval kevésbé dinamikus, mint mondjuk az FFXV-é, kevésbé kreatív is, de azért kezelhető és bele lehet tanulni. A fejlődési rendszerre ismét igaz, bele lehet tanulni, de nekem néhol túlbonyolítottnak hatott, annak ellenére, hogy nagyon ritkán kellett tényleg döntéseket hozni benne, minden fejlődés elég lineáris.
Mindenképp szeretném kettébontani, mert bár a remaster egyben adta ki az FFX-et és az FFX-2-őt, de számomra a két játék drasztikusan eltért, stílusban és minőségben is.
Az FFX-nek bár voltak gyerekbetegségei (nem, soha nem fogom megérteni, miért volt ilyen kardinális és központi elem a blitzball, miközben a karakterek az életükért és a világukért küzdenek. Egyszerűen nem. Persze, igaz, hogy a sport, a játék ad egy kis reményt, egy kis kikapcsolódást a háborúban, de engem csak kirántott a hangulatból. Sokkal ütősebb lett volna, ha az alapvetően sportoló, klassz életet élő Tidusnál tényleg csak azt látjuk, hogy fel kell vennie a harcos és a védelmező szerepkörét), de összességében szerethető és szívszorító történet. Bár Tidus a mesélőnk, és őt is irányítjuk, számomra végig Yuna volt az igazi protagonista – ő volt az, aki eredetileg a döntéseket hozta, akit kísértünk az útján, Tidus egy kívülálló volt, aki belépett az életébe, mutatott neki egy új irányt, egy másik esélyt, és tanította arra, hogy többé váljon, mint amit kinéz saját magából. Mindkét karakter nagyon kamasz, nagyon keresi az útját, az egyik a fiatal lány, aki próbál felnőni és betölteni az apja szerepét, teljesen feláldozva saját magát és a saját vágyait, a másik pedig a szintén rejtett sebeket hordozó fiatal srác, aki mellette döbben rá, hogy igenis van, ami nagyon fontos számára és amiért megéri küzdeni. A szerelmi száluk is bájos, lassan épül, rengeteg nagyon szerethető jelenetük van, és a spoiler A mellékszereplők között szintén van pár nagyon szerethető – nekem például Auron lett az egyértelmű kedvencem. A karakterdizájnok egy részét szerintem túltolták (pl. Lulu azon túl, hogy nagyon Morrigan, az erős sminkjével és a kis moogle plüssével enyhén komikus hatást kelt, pláne a többi, viszonylag klasszikus stílusú kari mellett), de Yuna itt is egy pozitív példa: az egyik kedvenc FF karakterdizájnom lett a botjával, a heterokrómiájával, és az átvezetőkben gyönyörűen animált, kimonó jellegű ruháival.
Gyakran emlegettem, hogy a történet sok szempontból nagyon hasonlít az FFXV-hez: és igen, amellett kitartok, hogy az azért jobban valósította meg ezt, pont azzal, hogy a komolytalanabb részekből szanált valamennyit, jobban kidolgozta magát a világot, kicsit komorabbá tette az egészet. De az FFX is egy igényes, szép megvalósítása volt a témának. És azért megemlítem, hogy a zenéje is gyönyörű.
Az FFX-2 viszont sajnos nekem nagy csalódás volt az első rész után. Kicsit úgy éreztem magam, mint az Episode Ignis esetén az FFXV-nél: tudom, tudom, hogy mindenki akarja azt a happy endet, akarjuk, hogy spoiler de én még mindig azt vallom, hogy néha igenis tudni kell elengedni a történeteket. Ennek is vannak jó elemei, jó ötletei (maga a Shuyin és Lenne háttértörténet megint szép, ez a csapat azért tudott szerelmi szálakat írni), de a Gunslinger lánycsapat megy pasit menteni azért sehol sincs az előző rész misztikusabb hangulatához képest. Nekem sokkal nagyobbat ütött ez a világ az első rész fináléjával.
Összességében merem ajánlani, különösen az első felét, ha valaki kedveli a Final Fantasy-t, és a hangulatosan keserédes történeteket – nem lesz a kedvencem a szériából, de mindenképp pozitív élményként emlékszem rá.