Kapcsolódó zónák
Most játszik vele 30
Kedvencelte 37
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 9
Kiemelt értékelések
Stardew Valley (2016) videójáték 92%
Belefacsartam már vagy 90 órát, és még mindig nem látom, hol lenne a vége, de… egyszerűen imádom.
Az egy dolog, hogy kedves játék, kikapcsolódásnak tökéletes, nem kell szörnyeket mészárolni (illetve van olyan pontja a játéknak, hogy de…) de ami ennél is fontosabb számomra: az emberi kapcsolatok ábrázolása.
Én most már csak azért is össze fogok barátkozni mindenkivel a völgyből, mert MUSZÁJ megtudnom, kinek hogy alakul a sorsa.
Stardew Valley (2016) videójáték 92%
Ez a legtökéletesebb játék a számomra. Imádom a hangulatát, az egész olyan nyugodt és békés, az ősz pedig kifejezetten gyönyörű. Eleinte tényleg rengeteget kell dolgozni, az egész farmot le kell pucolni, aztán minden reggel öntözni, gyűjteni az alapanyagokat és akkor még el sem kezdtük kiépíteni a kapcsolatainkat. És még lassan is megyünk. Viszont szépen lehet fejlődni és mindig van valami tennivaló.
Ami talán panasz lehet, hogy a tél a sok munka után unalmas lehet, de szerintem ez nem baj. Nem árt, ha van egy nyugisabb időszak, amikor nyugodtan lehet a bányában farmolni vagy fejleszteni a kapcsolatokat, horgászni stb. A másik pedig, hogy az eventek unalmasak lehetnek, pl. a Dance Of The Moonlight Jellies-nél gyakorlatilag semmit nem lehet csinálni. De nagyon remélem, hogy miután ki fog jönni a multiplayer, tovább fogják fejleszteni a játékot. Több állat, gyümölcs, eszközök, event, új területek és akár új lakók is. De az apró hibái ellenére is nálam 5 csillagos.
Stardew Valley (2016) videójáték 92%
Hát ez nagyon cuki játék, tényleg. Semmi stressz, semmi bonyodalom, nyugis és békés, mégis szép és magával ragadó. Hol azon fáradozom napokig, hogy megkedveljenek a lakók (már van házastársam, két gyerekkel, meg két másik szinglinek is adtam már virágcsokrot :D), hol bányászom hajnali egyig, amikor már rohannom kell, hogy hazaérjek, hol meg lefekszem már reggel 9-kor, mert épp nincs mit csinálnom és nincs kedvem elmenni erre-arra :)
Most járok a 4. év őszének második napján, nagypapa szellemét le kell hívnom még egyszer, amint kész a közösségi ház, csak a halas bundle meg a horgászat kifog rajtam :D minden 10-es szinten van, az a nyomorék horgászat még mindig 1-es, és nem sikerül sem megbarátkoznom vele, és halat fogni is csak kb húszból egyszer. Ha valami, ez borzalmasan idegesítő…
A termőföld méretét próbálom kordában tartani, nem akarok abba a hibába esni, mint Sirius, bár az évszak első napja így is gyilkos, ha nem sikerült megtartani rendesen a növényeket és épp sok helyen volt nem újratermő, akkor hiába a locsoló, ha nincs felkapálva a föld… volt már, hogy évszak vége előtt egy nappal azért ültettem 200-at valami olcsóból, hogy ne kelljen felkapálni és locsolni az egészet az új évszakban, mert a kapálással, trágyázással, ha kell, magvásárlással, vetéssel végzek este 9-10-ig jelenleg, és akkor még nem locsoltam.
Bár kezdem előkészíteni a termőföldem bővítését, a téli projekt a bányászat mellett ez lesz. És sajnos csak most tudtam meg, hogy péntekenként a csatornában tudok venni irídium locsolót, az üvegházon kívül még mindenhol sima van. Az üvegház is jól üzemel, a csillaggyümölcsön kívül újratermő dolgok vannak, most épp eper, áfonya meg kávé, illetve két fa mindegyik fajtából. Van 14 malacom, két bárányom, 4-4 tehén és kecske, a baromfiólban meg 10 sima tyúk, egy void csirke és három nyuszi. Szép nagy terület van lecsapva az állatoknak, tavasztól őszig friss füvet esznek, és azalatt szépen feltöltöm a silókat a téli kajájukkal, jelenleg egy ládában és a silókban összesen van annyi, hogy három telet kihúznának :) Gondolkodom még a bővítésen, a legjobb persze a malac, azt nem kell fejni, sem semmi, ráadásul olyan bőnuszt választottam, hogy mindegyik talált dolog irídium csillagos lesz, igaz ez a szarvasgombára is. (És megnéztem, az többet ér így, mint olajként), szóval a malacok igazán jó pénztermelők.
Egy szó mint száz, nagyon tetszik ez a kis világ, a legjobb esti kikapcsolódás mostanában :)
Stardew Valley (2016) videójáték 92%
Ebben a játékban azt szeretem a legjobban, hogy sikerélmény és sok lehetőség (annyi, hogy én biztos nem is használom ki mindet) van benne: pl., amikor látod, hogy végre megérett termésed, ahogy gyarapszik a gazdaságod, teljesítesz egy nagyobb küldetést, elsajátítasz egy új skillt, erősödnek a kapcsolataid, és még lehetne sorolni.
A horgászattal meggyűlt a bajom, amíg végre ráéreztem, hogy kell, illetve a bánya is okozott néha bosszúságot.
Jelenleg a spoiler akadtam el.
(Ugyanitt: segítséget elfogadok, köszönöm. :D)
Stardew Valley (2016) videójáték 92%
Két dolog idegelt csak ki ebben: az egyik, hogy i-sz-o-ny-ú-l-a-s-s-a-n gyalogol, a másik, hogy csak naponta ment. Amúgy aranyos játék :)
Stardew Valley (2016) videójáték 92%
Imádjuk!! 25 órát játszottunk vele, teljesen ráfüggtünk :D
2. tavaszunknál járunk, és ahh… szerelemjáték!
+ imádom a horgászást, az nagyon megy :D
Stardew Valley (2016) videójáték 92%
Na ez az, amivel szívesen játszanék Nintendo Switchen a kanapéról :D Egyébként nettó időkidobásnak éreztem és mondtam a páromnak, hogy inkább törölje, mielőtt megint leülök kicsit kertészkedni.
Stardew Valley (2016) videójáték 92%
Viszolygok az ezredik pixelgrafikás retrojátékoktól (platoformerek főleg), de ez olyan jó kritikákat kapott, hogy ki kellett próbálni. Nem csalódtam, mert olyan mennyiségű tartalom és részlet van a játékban, hogy az hónapokig lefoglal és mindig van új cél. -1 csillag mert kicsit grindolni kell.
Ha tetszett, játssz ezzel is
2 | ![]() | Graveyard Keeper (2018) videójáték 90% |
1 | ![]() | Roots of Pacha (2023) videójáték 0% |
1 | ![]() | Sun Haven (2023) videójáték 80% |
1 | ![]() | Story of Seasons: Friends of Mineral Town (2020) videójáték 0% |
1 | ![]() | Littlewood (2020) videójáték 0% |
1 | ![]() | Forager (2019) videójáték 90% |
1 | ![]() | Harvest Moon: Back to Nature (1999) videójáték 0% |