Cronos: The New Dawn (2025)

Nem sokkal a Silent Hill 2 Remake debütálása után a semmiből érkezett meg a Bloober Team új IP-jának, a Cronos-nak az első előzetese. Bár akkor sok gameplay-t nem mutattak belőle, de mivel egy tps nézetű sci-fi akció horrort ígért, ami szembetűnő rokonvonásokat állított a Dead Space-szel vagy a The Callisto Protocol-lal, így nem volt kérdés, hogy azonnal felkerüljön a várólistám élére. Ráadásként a cinematic része is egy felettébb érdekes és hangulatos sztorit sejtetett, így egyre izgatottabb lettem, hogy a lengyel fejlesztőcsapat mit fog kihozni ebből.

Habár tőlük nekem eddig kimaradtak a Layers of Fear játékok és a Blair Witch (de tervezem majd bepótolni őket), az Observer szerintem kifejezetten jó sztori game volt, a The Medium frenetikus érzékkel szállította a Silent Hill-i hangulatkoktélt szintén egy magába vonzó történettel, a már említett Silent Hill 2 Remake pedig sokkal nagyobbat ütött nálam, mint anno az eredeti, ezzel a feldolgozással vált igazán mesterművé. 21 órányi végigmenetel után pedig azt kell mondjam, hogy a Cronos (hasonlóan ahogy a Callisto) még ha nem is lett minden aspektusában kiforrott, ezzel együtt egy veszettül élvezetes game lett, amire az ős survival horror énem legbelül nagykarácsonyt ünnepelt.

A Bloober Team ezúttal is eszméletlen módon teremtette meg az atmoszférát. Krakkó nyirkos, melankolikus, misztikus közege, az iszonyat tekervényes, szűkös járatokkal, ahol sokszor tényleg sétatempóban kell minden sarkon résen lenni, és fülelni ezerrel, egy fenemód nyomasztó hangulatot eredményezett. Noha a parafaktor szintén a Callisto-hoz hasonlóan inkább volt nekem kellemesen borzongató, a suspense-t így is pokoli magasra helyezte. Ez is az a fajta game, ahol létfontosságú a pontos célzás, a lőszer menedzselés csekély mennyiségük okán, és nem szabad rusholni vagy bepánikolni, ha többen jönnek, mert pillanatok alatt szétszedhetnek. Rá kell jönni bizonyos kiskapukra, trükkökre, hogy miként kell taktikázni a cuccokkal, upgrade-ekkel, és akkor cefetül rá lehet érezni a harcokra. A „Do Not Merge” figyelmeztetést pedig ajánlott komolyan venni, mert valóban jóval több lőszert hajlamosak felemészteni az erősebb szörnyek, főleg ha még páncélozottak is. Nekem amúgy rohadtul tetszett ez az újdonság, okosan kitalálták a kreatívok.

A végigjátszásom alatt sok más játék jutott eszembe ahonnan ihletődtek, vagy konkrétan merítettek az alkotók, viszont ezeket a kölcsönvett elemeket úgy ölti magára alázattal a Cronos, hogy saját stílustöredékeket is képes felmutatni. Meglepő módon túlnyomó részt inkább Resi-s jellemvonásokat fedeztem fel, de beköszönnek a Silent Hill és a már említett Dead Space világ részletei egyaránt. Továbbá az esszenciákból adódó perkek megidézték bennem egy picit a Returnal-t, az idővel hirtelen bevillanó arcok az Alan Wake II-höz hasonlóan aljasul ijesztettek rám a legjobb értelemben, illetve befigyelnek párszor választási lehetőségek, mint például a Quantic Dream címekben.

A Callisto-hoz mérten itt is realtime-ban megy az inventory-zás (ami nekem állandó vesszőparipám szokott lenni), és habár bővíthetők a slot-ok, mindig soványnak éreztem. Azonban nagyon jól esett, hogy minden esetben vissza tudtam menni lepakolni a cuccaimat az itteni item box-ba, és egyáltalán nem voltam rest ezt többször is megtenni, ahogyan az ősrégi Resi-knél is műveltem annak idején, és ahogy azt egy vérbeli túlélő horror játék ezt meg is követeli. Annak ellenére, hogy eléggé korlátolt terepeken kalandozunk, néhol azért jól jött volna egy térkép. Iránytű ugyan van, de az csak a főbb pontokat jelzi, a leláncolt vagy kulcsra zárt ajtókat nem, így mindig memorizálnom kellett, hogy pontosan hova kéne majd visszamennem. A felfedezés flow-ja azonban mindig vitt előre, még akkor is ha hezitálnom kellett néhol, hogy melyik út az opcionális és melyik a fő.

A boss fight-ok marhára bejöttek, bár azt azért megjegyezném, hogy némelyik főellenfél majdhogynem ugyanolyan megjelenésű volt, mint a korábbi Resi-kben. Talán itt éreztem némi kreativitásbeli hiányt, 1-2 boss-szal újra meg kellett küzdeni, más formációban, illetve volt egy igen frusztráló küzdelem Mother Elizaval. Spoiler nélkül, ha kb a harc felénél nem veszel észre két takarásban lévő dolgot, akkor rövid időn belül meghalsz és kezdeted elölről az egészet. Nem igazán komálom az ilyet, elég szenvedős volt.

Érdemes szem előtt tartani a robbanó, gyúlékony tárgyakat, mert azok baromi nagy segítséggel tudnak szolgálni, pláne az arénaharcoknál, amikbe a játék végére egyre gyakrabban futunk bele. Sokan hiányolták a dodge funkciót, egy pro tipp: hátrafelé, a kamera irányába való futás. 90%-ban hasznos, akár a RE2R-nél vagy a RE4R-nél. Sőt, még jobban ajánlom azt, hogy sokszor legyünk mozgásban, és ez alapján tereljük egybe az ellenfeleket, amennyiben ez lehetséges. A Torch Fuel és a Pyre szintén aranyat érnek, illetve a charge lövés ugyancsak fokozottan ajánlott. Egyfelől a lőszer ugyanannyira fogy ilyenkor, mint egy sima lövésnél, másfelől érzésem szerint nagyobbat is sebez és ekkor roppant alkalmas akár a tömegoszlatásra is. Eleinte furcsa volt, hogy nem én döntöttem el, hogy mikor süljön el ilyenkor a fegyverem, de rövid időn belül rá tudtam hangolódni.

Az eszement profin működő hangulathoz, brutál erősen passzoltak a hangeffektek. A fegyverek, a léptek, a szörnyek mormogásai, a környezeti elemek, mind elképesztően szólt. Nem is beszélve a soundtrack-ről, amik egyszerre hozták elő a retro sci-fis érzést, illetve a hamisítatlan ambient stílust, ajjj de istenien másztak bele a fülembe!

A sztoriban nekem voltak kikövetkeztethető apróságok, ám kellően érdekfeszítő, fordulatos, gondolatkeltő, frissítően mindfuck lett a végére. Ha már szóba került korábban a Returnal, kezdetben totál azt hittem, hogy a Traveler hangját szintén annak a játéknak szinkronszínésznője adja, Jane Perry, de nem. A Bloober korábbi címében, a The Medium-ban lévő főhősnőt, Marianne-t megszólaltató Kelly Burke szolgáltatta a Cronos protagonistájának hangját is. Remekül hozta a határozott, kevésbé emberinek ható, lassú hanghordozású, később önmagával és mással vívódó személyt, igazán jól esett viszont hallani. Amúgy az már külön dicséretet érdemel, hogy a főhősnőnk vértje, fegyvere, mozgása nekem piszkosul hasonlított az új Dredd-ére, ami egy plusz badass-séget adott neki.

Kisebb problematikái ellenére a Cronos egy fantasztikus élmény volt számomra. Borzasztóan megszégyenülnék, ha a Callisto és a Dead Space Remake után megint megbukna anyagilag egy éles kaliberű sci-fi akció horror, amit amúgy ugyancsak simán lehetne folytatni. Mindenesetre áldom az eget, hogy elkészült ez a játék, maximálisan támogatni fogom ezután is az ehhez hasonló és nívójú címeket, a Bloober Team pedig egyre jobban tornázza fel magát a kedvenceim közé. Mondanom se kell, mennyire hihetetlenül várom tőlük a Silent Hill 1 remake-jét!