Felkészültél, hogy segíts az elveszett lelkeken és te legyél az erdő következő szelleme? Réges-régen, egy olyan korban, amit az emberiség már rég elfelejtett, létezett a Nagy Szellem. A Nagy Szellemnek már a puszta létezése is békével és élettel itatta át a millennium korú Erdőt, ahol a… [tovább]
Kedvencelte 2
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
Bitoku (2021) társasjáték 93%
Amikor először próbáltam játszani vele, sajnos a játékmester nem volt túl felkészült. De szerencsére most a barátnőmmel össze tudtunk ülni és ő csodásan át tudta adni, mind a játék témáját és a szabályát.
Azt gondoltam elsőre, hogy szép, szép, de ezen is csak lóg a téma, mint tehénen a gatya, ez egy absztrakt társas igazából. A tegnapi nap után kiderült, hogy nem. Nem mondom, hogy tocsog a témától, de szépen átjön. Ezt támogatja a grafika, a tábla felépítése is. És lehet, pici spirituális látásmód se rossz, de nem kötelező.
A kinézete iszonyat szép. Elsőre pont emiatt kaotikusnak nézhet ki az egész, a tábla, hiszen sok a szín, a minta, az ikon. De amikor megérti az ember, minden jól kitisztul. Szóval engem megfogott a grafika, a kinézete úgy egyben. Az anyagminőség is szuper. Egyedül egy jó insertet hiányolok, mert iszonyat sok kis alkatrésze van. Segítene a gyorsabb előpakolásban.
Maga a játék nekem elsőre kusza volt, mint fentebb említettem is. Viszont a jó tanítással rájöttem, hogy ez nem is annyira nehéz játék. Jó, a bgg-en levő 3.74-es komplexitás nem vicc. Nekem talán ez a teteje az ingerküszöbömnek. De miután minden összeállt, nagyon tetszett. Azt azért nem tagadom, kiégett az agyam a végére. :D
Kicsit talán szigorúbb játék, könnyebb beszorulni, ha nem jól tervezett az ember. Szóval emiatt fárad le talán jobban az agyunk, hogy rengeteg mindent kell átgondolni.
Az újrajátszhatósága nagy. Sok fajta kártya, lapka, cél, plusz tábla.
Hozzáteszem ketten is legalább két óra volt a játékidő, szóval több fővel nagyon elnyúlhat. Nem biztos, hogy játszanám többen.
Engem még a solo mód is motivált, hiszen Turczi Dávid csinálta. Ezt sajnos még nem tudtam tesztelni, de ha meglesz, írni fogok erről is.
Szerintem, ha nem is veszitek meg azonnal, de egyszer mindenképp megéri kipróbálni. Nekem holnap érkezik remélhetőleg. :D