Batman: Arkham Knight (2015)

Jó pár hónap telt el az Arkham City eseményei óta. Gotham kezd fellélegezni, és a lakosság is úgy érzi, hogy a legrosszabbon már túl vannak. Míg el nem érkezik a Halloween éjjel, és egy rövid kis bemutató után, a Madárijesztő közli, hogy mindenki hagyja el a várost, különben szabadjára engedi az új félelem mérgét. Gotham rekordidő alatt kiürül, de azért maradnak is néhányan, mint például a bűnbandák, az igazán súlyos gonosztevők, a rendőrség, és persze Batman. Hamar kiderül, hogy a Madárijesztő nem dolgozik egyedül, társa a titokzatos Arkham Knight, aki Batman minden módszerét és trükkjeit alaposan ismeri, épp ezért méltó ellenfele a Sötét Lovagnak. A játékot nem sokkal az Arkham City után kezdték el fejleszteni, de már a következő generációs konzolokat célozták meg, így jócskán bele kellett nyúlni a motorba, hogy feltuningolhassák azt. Sokkal nagyobb terület, és sokkal részletesebb grafika volt a cél. Hogy fennmaradjon az érdeklődés a WB Montreal is elkezdett egy Arkham címen dolgozni, ami egyfajta előzményként szolgál, és ez lett a 2013-as Arkham Origins. Nem volt zökkenőmentes az indulás (pláne nem PC-én), de 2015-ben csak kijött a várva várt Arkham Knight. Az, egyáltalán nem spoiler, hogy ez Batman utolsó kalandja, mivel a játék is ezzel a mondattal nyit: This is how it happened. This is how the Batman died. Bevezetésképp Owens őrmesteren keresztül átélhetjük a félelem méreg közvetlen hatását, majd után kezdődik maga a játék. Már itt látszik, hogy a grafika hatalmasat fejlődött, és nehéz elhinni, hogy ez még mindig az Unreal3-as motor, pedig az. Gotham még sosem volt ennyire gyönyörű és hatalmas! Open-world jellegéből adódóan bejárhatjuk az egészet, persze nem egyből. Egy kis tutorialnak beillő rész után, megkapjuk a játékmenet legnagyobb újítását (nem kis rajongói nyomásnak köszönhetően); a Batmobile-t! Míg az Arkham Asylumban feltűnt, itt már magunk vezethetjük, de egy sokkal pusztítóbb változatát. Nem csak szállítóeszközként funkciónál, felveszi a harcot milicisták tankjaival, autós üldözésekben vehetünk részt, és nem kevés Rébusz trófeát csak a segítségével tudunk megszerezni. És persze, bizonyos küldetéseknél is nélkülözhetetlen. Az irányítása nagyon baráti, egész Gotham úgy lett kialakítva, hogy szinte zökkenőmentesen tudjuk használni, viszont ettől még nem lesznek könnyebbek az elvégzendő feladatok. De Batman puszta kézzel is ugyan olyan veszélyes, és a tökéletesre csiszolt harcrendszernek köszönhetően, ezt így is fogjuk érezni. Már a Cityben is bővült a mozgásának a repertoárja, de itt annyi mindent tud, hogy az már bámulatos! Maga az alap harc is sokkal simulékonyabb, visszatérnek a jól ismert kombók, de most már a környezeti elemeket is belevonhatjuk a verekedésbe. Például hordókat vághatunk az ellenfelekhez, lámpabúrákat dobhatunk a nyakukba, vagy ha a közelben parkoltunk a Batmobile-lal, annak az ágyúja elé üthetünk egy-egy ellenfelet. A lopakodás is fejlődött, az új páncélban gyorsabban osonhatunk áldozatunk után, nem mellesleg képesek vagyunk egyszerre akár 5 ellenfelet is lopakodásból kiütni a Fear Takedown segítségével. Ilyenkor, amint leütöttük az első áldozatot belassul a játék, gyorsan kiválasztjuk a következőt és így tovább, míg vagy az ellenfelek, vagy a pontjaink el nem fogynak. Rengeteg kütyü visszatér, de kapunk néhány újabbat is, és természetesen a legtöbbjüket használni is kell. A szintlépésekért járó pontokból Batman mellet a Batmobile néhány tulajdonságát is fejleszthetjük. Mint említettem, a grafika is fejlődött, ami nem csak Gotham városán látszik meg (az külön öröm, hogy az épületek épületeknek látszódnak és nem maketteknek), de a karaktermodelleken is. Legtöbbjük új dizájnt kapott, de van, akinek a régi kinézetét turbózták fel. Rendkívül részletes és a realizmusra törekedtek. (Nekem a korábbi női arcok jobban tetszettek, a sima Unreal3 engine stílusában bájosabbnak hatottak.) Maga a játék hangulatban a legerősebb, már az elejétől érezteti, hogy ez lesz a nagy befejezés, és ahogy haladunk előre ez a komor atmoszféra csak növekszik. Remek ötlet, hogy Batman a szövetségeseivel közös küldetések után mindegyiküktől érzékeny búcsút vesz. Ezek a küldetések iszonyat jók, nem csak azért, mert a másik szereplőt is irányíthatjuk, de még közös leterítéseket is végre tudunk hajtani. Mellékküldetésekből is akad bőven, főleg a szériában megismert karakterek történetének az elvarrására koncentrálnak, de azért akadnak olyanok is, amik új ellenfelekre koncentrálnak. Kedvencem Mr. Freeze-hez köthető, neki jutott a legszomorúbb és egyben a legszebb lezárás. Először a megjelenése után három évvel vittem végig, és valami isteni csodának köszönhetően egyetlen egy spoilerbe se futottam bele, így még nagyobb élmény volt az egész! Épp ezért a történetbe egyáltalán nem megyek bele. Tele van rengeteg iszonyatosan jó ötlettel, viszont itt jön a kritikám magához a cselekményhez. Tényleg a széria csúcspontjait láthatjuk (rengeteg merész húzással), pláne érzelmi szinten, de nincsenek megfelelően összekötve. Végig az volt az érzésem, hogy amikor elkezdték a játékot készíteni, mindenki bedobta a jó kis ötleteit, és hogy ezek megvalósulhassanak, rengeteg következetlenség és logikai buktató lett az ára. Az előző két játék nagyon egyben van ezen a téren, és akkor enyhén fogalmaztam. Valószínűleg, azért alakult így, mert már nem Paul Dini az író, és ez érzékelhető is. Nem csak, hogy a hangulat más, de az eddig felfuttatott dolgok nagyja is ment a kukába. Ha Dini marad, akkor Madárijesztő mellett nem az Arkham Knight (aki, mint karakter, a vége felé teljesen erejét veszti), hanem Hush lett volna a fő gonosz. (Madárijesztő támadta volna Batmant, míg Hush Bruce Wayne-t) Ehelyett egy színvonaltalan pár perces mellékküldetésben lerendezzük, pedig az Arkham City-ben igazi lélektani fenyegetésként lett felvezetve. Nem Dinit sírom vissza, hanem egy hozzá hasonló írót, aki a játék fő pontjait úgy köti össze, hogy az harmonikusnak hasson. Épp ezért tartom ezt a trilógia leggyengébb darabjának. Arkham szinten kilences, amúgy meg simán tízes. A mai mezőnyben meg hihetetlennek tűnik, hogy ez egy 10 éves játék, amikor a mostani csúcskategóriás AAAA címek tized annyit nem tudnak felmutatni semmilyen téren. Csak még említés szintjén, hogy tele van rengeteg tartalommal, lopakodós, verekedős, többféle Batmobile-os kihívásokkal, van hozzá story DLC, rengeteg skin (Batfleck ♥️) megnyitható karakterfájlok, stb, stb. Az meg nem vitás, hogy Kevin Conroy zseniális, és pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Végszóként: Az Arkham Cityhez képest mindenben jobb és csiszoltabb az Arkham Knight, egyedül a történet integritásában nem tudta meghaladni, sőt még egy kicsit gyengébb is, de még így is gyönyörű lezárása ez az Arkham szériának! Közel sem tökéletes, de ugyanúgy kihagyhatatlan, mint a sorozat többi darabja!

Kedvencemmé vált. A történet nagyon jól felépített, leszámítva a spoiler, a Batmobile vezetése is szuper kiegészítő volt. Csak az a sok Riddler-es trófeagyűjtés… :@

spoiler

Na ez csúcs volt! Kihozták a témából a maxot. De sztori szempontjából a tankos lövöldözés eröltetett volt,gameplay oldalróp viszont élvezetes.

A legnehezebb, hard nehézségi szinten játszottam végig, és ahogy azt már lassan kezdem megszokni, ismét egy remek játékot vágtak haza a rosszul kiegyernsúlyozott nehézségi szinttel, amihez nagyban hozzájárult a túlbonyolított és néhol nehézkes irányítás is. Az meg arcpirítóan pofátlan, hogy még egy rohadt acsit sem adnak érte, hogy hardon viszi végig valaki a játékot.