I. Mánuel király Portugália legjobb kertészeit bízta meg azzal, hogy megépítsék a valaha volt legkülönlegesebb kertet a felesége, Aragóniai Mária királyné számára.
Az Azul: A királyné kertje játékban a játékosok azt a megbízatást kapják, hogy csodaszép növények, fák és díszítőelemek… [tovább]
Az Azul család új tagjára mindenképpen kíváncsi voltam. Nekem eddig a Sintra volt a kedvencem és ez feljött a második helyre. Bár picit szoliter számomra (szeretem a több interakciót), azért így sem unatkozik az ember. Durván agyégető, mert erre is figyelj, de közben arra is, na meg arra is és még ez is… vaaaa… Szóval rendesen el lehet fáradni a végére. Határozottan ez a sorozatban a legösszetettebb, a legnehezebb. Egy fáradt estén nem venném elő.
A kinézete is nagyon szép, harmonikusak a színei, az anyagminőség ugyanolyan jó.
Nem tudom, hogy ad-e annyit, hogy otthonra megvegyem, de bármikor szívesen játszanék vele.
Vacilláltam, hogy mégis hány csillagot adjak rá, de végül is megérdemli a tízest.
Sok szempontból más, mint az eddigi Azulok, és bár nehezen tanultuk meg (két játék kellett hozzá, hogy jól is játsszuk, és valami koncepcióféle is legyen bennünk, mit érdemes egyáltalán gyűjtögetni, meg hogyan is érdemes gondolkodni egyáltalán a játékban), szerintem megér minden fáradalmat.
Ugyanakkor számomra az első játék, amelynek a szabályzátában maradnak homályos és/vagy ki nem mondott részek, amelyekért a példákat is végig kell olvasni… Nekem mindenesetre meglepő volt, nyilván, értem, hogy példa által jobban érthető, de akkor is.
Nekem ez a kedvencem a sorozatból, majd a Sintra, utána a pavilon, majd az alap. Szegény alap… azzal játszottunk és játszunk a legtöbbet (csak az van meg itthon), és legkevésbé annak a koncepcióját bírom… Vagyis a koncepció… lehet, nem is azzal van gondom, hanem a legkevésbé az bír beszippanatani.
