Aerion (2019)

Ha azt mondom, hogy ennek a játéknak egyedi tematikája van, azzal nem mondtam semmit. Ezt muszáj részletezni. Tehát: az Aerionban repülőgépgyártók vagyunk az álmok birodalmában, álommanók és lidércnyomások számára építünk furi repülőgépeket kockapókerrel, miközben illékony homokóra-kollekciónkat gyarapítgatjuk, kőfelhőket törünk kalapácsmadarakkal, és folyamatosan szivat minket a gonosz “Pokolpapírsárkány”.
Namost… eleinte drogfogyasztási problémákra gyanakodtam a készítők részéről. Ha őszintén szívemre teszem a kezemet, akkor jelen sorok írása közben sem tudom maradéktalanul kizárni ezt a gyanúmat, különösen ha a játék grafikáját is szemügyre veszem, ami egy enyhén pszichotikus óvodás irkafirkáira emlékeztet.
És mégis. Valahogy ráéreztem a stílusára. Erősen rétegjáték, az biztos. Tippem szerint nagyon kevés embernek tetszik, mert egyrészt szeretni kell hozzá a csak egyedül játszható játékokat (igaz, van kétfős kooperatív játékmódja, de szerintem az felejtős), másrészt nem kevés elvontság is kell ahhoz, hogy igazán ráérezzünk az ízére. Ha ez mind megvan, akkor viszont ínyencfalattá válik, egy igazán különleges, ritka, semmihez nem hasonlítható jelenséggé.
Az a jó az Oniverse-sorozatban (még a Sylviont és a Nautiliont ismerem belőle), hogy az alapjáték mellett néhány kiegészítőt is tartalmaz az alapdoboz, hogy tetszőleges nehézségi szintet állíthassunk be. Az Aerion is húszperces kis tötyilötyi kockapókernek indul, de ha rápakolom mind a hat kiegészítőjét, akkor egy brutális, másfél órás agyégetést kapok, ahol hétféle projektet viszek szimmultán, és bármelyiket bebukom, azonnal veszítek. Viszont nagy öröm nyerni.
Szóval nagyon bejövős darab.