Gamer blogolók zóna

Valentine_Wiggin 
Gamer blogolók

Nem szoktam ilyen sebességgel egymás után hozni két bejegyzést, de a tegnapi gyakorlatilag húzta magával ezt a mait. Már jóideje tudom, hogy a Végjáték sorozat második részének, a Holtak Szószólójának van egy képregény adaptációja – szemeztem is vele, de részben mert valami hiányzott belőle, részben meg mert képtelen voltam az egészet megtalálni, sosem jutottam oda, hogy el is olvassam…aztán tegnap, illusztráció keresés közben belefutottam, és mára már meg is írtam belőle a kritikát. Sajnos messze nem vagyok vele megelégedve… nagyon sok hibája, hiányossága volt, amik nem csak a személyes érzéseim miatt problémásak, de a sorozat rajongóinak azért még ezekkel együtt is merem ajánlani egy olvasásra.
https://todaywiggin.blogspot.com/2021/06/a-holtak-szosz…

Valentine_Wiggin 
Gamer blogolók

Miután az oldalon helyet kaptak már a kedvenc karaktereim, sőt, a kedvenc romantikus kapcsolataim is, itt volt az ideje, hogy írjak valamit a kedvenc fiktív barátságaimról – már csak azért is, mert sokszor hangsúlyozom, az ellenérzéseim a shippinggel kapcsolatban is gyakran abból fakadnak, hogy rengeteg párost annyira értékelek barátokként, hogy úgy érzem, ha bárki romantikát kever közéjük, azzal igazából többet árt, mint használ. Szerintem évek óta szeretném megírni ezt a bejegyzést, de valahogy sosem volt rá alkalom, nem tudtam rendesen összerakni, illetve esetenként pont az történt, ami most is: vagyis, hogy nekem június 8-án, a Legjobb Barátok Napján még rendre a biológia könyveim a legjobb barátaim, és elszólítanak a blogomtól… ezúttal viszont úgy döntöttem, ha megkésve is, de itt az idő kitenni – jó szórakozást kívánok hozzá!
https://todaywiggin.blogspot.com/2021/06/top-10-kedvenc…

Kapcsolódó játékok: Final Fantasy XV

Final Fantasy XV (2016)

2 hozzászólás
Valentine_Wiggin 
Gamer blogolók

A legutóbbi Anime MBTI bejegyzésünk sikerén felbuzdulva, Akisével erősen gondolkodtunk, hogy szeretnénk megcsinálni az előző elemzésünk párját, ezúttal női karakterekre fókuszálva… az ötlet jó volt, de részben a problémák miatt, amikkel szembesültünk (és amiket a beszélgetés elején meg is említünk majd), részben pedig azért, mert a téma mindkettőnknek eléggé szívügye, ez a cikk sokkal kontroverzálisabb és bonyolultabb kérdéseket is érint, mint maga a Myers-Briggs féle személyiségelmélet. Az egyes karakterekhez kapcsolódva szóba kerül majd a női karakterek általában jellemző kezelése, nem csak animékben, a sztereotípiák kérdése, a karakterdizájnok fontossága, néhol objektívebben, néhol szubjektívebben megközelítve: minden esetben törekszünk rá, hogy indokoljuk a véleményünket, de természetesen bármikor nyitottak vagyunk párbeszédre – Akise ezúttal is a blogon tud majd becsatlakozni.
https://todaywiggin.blogspot.com/2021/03/anime-mbti-aki…
A karakterek, akik ezúttal sorra kerültek:
– Yu Ziyuan (Mo Dao Zu Shi)
– Wen Qing (Mo Dao Zu Shi)
– Raya (Raya és az utolsó sárkány)
– Namaari (Raya és az utolsó sárkány)
– Awashima Seri (K-project)
– Kaname Madoka (Mahou Shoujo Madoka Magica)
– Fremy Speeddraw (Rokka no Yuusha)
– Ridget (Suisei no Gargantia)

Valentine_Wiggin 
Gamer blogolók

Elkészültem A jövő hajnala c. kiegészítő regény első fejezetével, „Az elveszett megváltóval”. 130 oldal volt, úgyhogy büszke vagyok magamra, és reménykedem, kivételesen nem csábulok el, és nem fordítom le valami érthetetlen okból az utolsó fejezetet, mielőtt bármi máshoz hozzányúlnék…
A következő fordítási körrel valószínűleg kicsit az L: Change the WorLd-del foglalkozom, ebből már elég kevés van, szóval talán lassan el is készülök vele, de ha ilyen ütemben haladok, idén sok fordításommal végzek majd :)

Kapcsolódó játékok: Final Fantasy XV

Final Fantasy XV (2016)

3 hozzászólás
Valentine_Wiggin 
Gamer blogolók

Ezúttal Lois Lowry Az emlékek őre tetralógiájáról hoztam egy elég átfogó elemzést. A legelső blogomon, ami még az mlapon működött, erről írtam az egyik legelső bejegyzésem… csak hát, az egy elég szégyenletes minőségű ajánló volt, így a második költözködésem során arra jutottam, hogy a „törölve a netről és az életemből” mappába helyezem. Viszont szerettem volna, hogy megjelenjen a blogomon, mert az első kötetet a kötelező olvasmányok koronázatlan királyának tartom, és az egész sorozatról úgy gondolom, hogy mind kamaszoknak, mind felnőtteknek hatalmas élményt jelenthet.
Tehát, hogyha még nem olvastátok, mindenképpen ajánlom, ha pedig igen, akkor tartsatok velem egy spoileres elemzésre, és beszélgessünk arról, ami emberré tesz minket:
https://todaywiggin.blogspot.com/2021/01/az-emlekek-ore…

Valentine_Wiggin 
Gamer blogolók

„Akkor álltam neki ennek a bejegyzésnek, amikor rádöbbentem, hogy több mint egy héttel az utolsó rész befejezése után ez az anime még mindig ott bujkál a gondolataimban, néha-néha felszínre törve. Nem kattogott rajta folyamatosan az agyam, órákra elfelejtettem, de aztán egy-egy pillanatban megint azon kaptam magam, hogy a Deadman Wonderlanden agyalok. Egy idő után ezt elkezdtem égi jelnek tekinteni, és arra jutottam, írnom kéne valamit róla…”
Vagyis hoztam egy bejegyzést a Deadman Wonderland c. animéről, ami nekem az évkezdő sorozatélményem is volt. Erősen spoileres, mint az elemzéseim általában (és maga az anime jó okkal tizennyolc pluszos: a képeket nem a legdurvább jelenetekből válogattam, de még így is elég sok rajtuk a vér, ha valaki ezt nem bírja, akkor óvatosan), úgyhogy a sorozat megtekintése után ajánlom.
Az alcím ezúttal: Beszélgessünk a túlélésről!
https://todaywiggin.blogspot.com/2021/01/deadman-wonder…

Valentine_Wiggin 
Gamer blogolók

És elkészültem vele! Merem állítani, hogy az eddigi legnehezebb bejegyzésem volt (legalábbis a legnehezebb, amit nem jegeltem pár évre a tényleges megírása előtt…). Kutatás, gondolkodás, pár részlet újranézése/olvasása/játszása kellett hozzá, de meghoztam a „Mi lenne a daimónja? – Az Úr Sötét Anyagai margójára” bejegyzést, amiben tíz karakterről írok, az alapján, hogy milyen állat formáját öltené a lelkük, ha Philip Pullman világában élnének.
https://todaywiggin.blogspot.com/2021/01/mi-lenne-daimo…

Kapcsolódó játékok: Detroit: Become Human · Final Fantasy XV

Detroit: Become Human (2018) Final Fantasy XV (2016)

5 hozzászólás
Valentine_Wiggin 
Gamer blogolók

Sziasztok! A 2020 végi, 2021 eleji terveim között szerepel, hogy szeretnék valamit alkotni az Úr Sötét Anyagai sorozatról: de igazság szerint a kritikát kevésnek érzem a témához, az elemzéssel pedig meg akarom várni a harmadik évadot, és egy teljes újraolvasást, hogy megfelelően lefedjek mindent. Viszont felmerült bennem az a gondolat, hogy írok egy bejegyzést, ami csak érintőlegesen kapcsolódik hozzá: vagyis szeretnék egy kicsit agyalni azon, hogy különböző univerzumok szereplőinek mi lenne a daimónja, tehát egy kicsit állatszimbolikával átszőtt karakterelemzést írni.
A tervem az lenne, hogy 30-40 karaktert választok, de közülük maximum tizet elemzek (kalapból húzós módszerrel), viszont tartok attól, hogy nekem vannak kedvenceim, és kedvenc karakter típusaim is, vagyis ha minden karaktert én választok ki, akkor kissé repetitívvé válhat a bejegyzés. Ezért szeretném megkérdezni, van-e olyan figura, aki titeket érdekelne, és szívesen olvasnátok róla egy hasonlót? Lehetőség szerint olyan karaktereket szeretnék választani, akiknek nincs eleve leírt totemállata (tehát pl. a Naruto szinte összes szereplője kiesik), és törekedni fogok rá, hogy egy univerzumból csak egyvalaki legyen a kalapban… de egyébként könyv, film, sorozat, anime, videójáték minden jöhetne. (Nyugodtan írjatok akár több javaslatot is, csak örülök neki)

1 hozzászólás
Valentine_Wiggin 
Gamer blogolók

Végre meghoztam a beígért Légió/Dominion elemzést: karácsonyra terveztem, de csak egy napot késtem, ami remélem, még elnézhető.
Elég sokat küzdöttem vele, már csak azért is, mert kénytelen voltam rádöbbenni, hogy egy elkaszált szériáról elemzést írni nehéz, mert bennem is rengeteg még a kérdés, ráadásul ez a sorozat eleve kissé bonyolult eset, ezért is telt évekbe, hogy hozzá merjek nyúlni. Viszont végül sikerült elkészíteni, és összességében egészen elégedett vagyok.
Az alcím ezúttal: „Boldog Karácsonyt! Angyalokkal. Meg zombikkal. Mindegy.”
https://todaywiggin.blogspot.com/2020/12/avagy-boldog-k…

Valentine_Wiggin 
Gamer blogolók

Nagyon ritkán írok két bejegyzést egy nap, de igazság szerint erről a munkámról egyszerűen elfelejtkeztem, és nem akartam tovább húzni a feltöltését: egyik nap lefordítottam az Episode Ardyn: Prologue rövidfilmet. Erre korábban nem csináltak magyar feliratot, így picit megvágtam (kiszedtem belőle a DLC reklámait), és az animációs filmet, égetett felirattal feltöltöttem Indavideóra… ha valaki szeretné elkérni csak a feliratfájlt, a blogomon megteheti, de miután az eredeti verzióban benne vannak a reklámok, ezért kicsit macerás kompatibilissé tenni vele.
A film itt nézhető meg: https://indavideo.hu/video/Final_Fantasy_XV_-_Episode_A…
És itt a blogbejegyzésem:
https://todaywiggin.blogspot.com/2020/12/forditas-final…

Kapcsolódó játékok: Final Fantasy XV

Final Fantasy XV (2016)

3 hozzászólás