Assassin's Creed Mirage (2023)

Ez nem káprázat, ez Assassin's Creed! Ha listát kellene írnom, hogy mit várnék egy modern AC játéktól, a Mirage nagy valószínűséggel 85-90% kipipálná rajta. Már a játék megjelenéséig megjelent anyagokból érezni lehetett, hogy ez nálam nagyon be fog találni, de az olyan katasztrófák után, mint az Odyssey és Valhalla, azért nem mertem előre örülni. De nézzük is miért lett ez szerintem egy zseniális epizód.

Kezdjük rögtön a főszereplővel, aki talán Bayek óta a legérdekesebb karakter a sorozatban. Basim Ibn Isha-t már a Valhallában megismerhettük, ahol kiderült, spoiler. Ugyanakkor Basim erről még mit sem tud, mert sok-sok évvel az északi kaland előtt járunk az időben. Ez tökéletes választás volt olyan régi vágású AC játékosoknak, akik az RPG vonalat nem követték és minden további ismeret nélkül ugrottak fejest ebbe a kalandba.

Rengeteg korábbi játékelem visszaköszönt, mint a város felett magasodó tornyok, szűkös utcák, vertikálisan is remekül kialakított játéktér, beolvadás a tömegbe padon, kereskedők között vagy akár elfüggönyzött bódékban. A játék menete szinte egyfajta modern újragondolása az eredeti játéknak, maréknyi kiemelt célpont, viszont kilétük felfedéséhez nyomozni kell, hallgatózni, követni, kikérdezni és ezt mind sikerült remekül egyensúlyban tartani. Plusz kiemelném a Baghdad szerte megtalálható bureau-kat: ez egy pontosan olyan hely lett, amire a legelső AC-ben vágytunk. Nem csak bemész felvenni az adott főküldetést, hanem ténylegesen hub funkciókkal is szolgál: az eszközeidet javíthatod, szerződéseket vehetsz fel.

További pozitívum, hogy ez a játék egyáltalán nincs felfújva, abszolút kompatibilis felnőtt, dolgozó játékosok napi beosztásával, mivel még az én nagyon alapos (lassú) tempómban is 40 óra alatt platinázható. Maga a történet tömör, még a végén sem felejted el, hogy pár küldetéssel ezelőtt ki is volt az az NPC és a legfontosabb: a történet középpontjában a Hidden One és Order of the Ancients csoportok konfliktusa áll és egy Hidden One-t irányítasz.

Egy dolgot emelnék még ki, az pedig a zene. Mind az egyszerűbb, ambient, háttérzene is varázslatos, de az akciódúsabb jeleneteket is remekül sikerül aláfesteni. Ha ma egy számot hallgathatsz meg, tegyél magadnak egy szívességet és legyen az a Daughter of No One, ami szerintem nem csak a játék, de a széria egyik zenei csúcspontjai is.

Felírtam játék közben egy-két nem is negatívumot, inkább hiányt, de egyszerűen az összképet nézve annyira lényegtelen, hogy nem is rondítanám vele a játék értékelését. Rendkívül örülök ennek a 40 órának, mert abszolút visszahozta azt az érzést, ami a széria korai epizódjai jelentettek, ugyanakkor sajnálom, hogy a következő részek szivárgásait tekintve ez egy egyszeri kitekintésnek tűnik. Azért titkon még bízom vagy egy Konstantinápolyban vagy egy ebben a mederben elkészített első rész remake-ben. Addig is, vigye ki mindenki a Mirage-t!

Bár eléggé leszólják, nekem az egyik kedvenc gamem lett az évben, minden hibája ellenére. Méghozzá elsősorban pont a kifogásolt rövidsége miatt, mivel végre nem éreztem elveszetten magam egy beláthatatlan open world-ben (l.Valhalla). Követhetők voltak a szálak, nem túl szerteágazóak, és az egész színes-szagos környezet nagyon jól megidézte a korabeli Bagdadot. A főhős szimpatikus volt (még akkor is, ha tudjuk hova fut ki a személye),a befejezés a lore ismeretében teljesen érthető volt. Mondjuk én direkt megnéztem róla közben egy vidit, anélkül lehet, hogy nehezen értelmezhetőek a végső jelenetek. Sok benne a lopódzkodás, az orgyilok, a zsebtolvajlás, a lootolás (elvégre mégiscsak egy AC játék). Ezeket sikerült kimaxolnom. Nekem tetszett a harci mechanika es a parkour elemek is benne, ami nem annyira tetszett, hogy a boss fightok vagy QTE-k voltak vagy sima videók.
És a legvégéről nagyon-nagyon hiányoltam a dzsinnel való boss harcot. Azt volt az érzésem mintha idő – vagy pénzhiány miatt nem készült volna el.
Összességében azonban egy kellemes, izgalmas, könnyed kaland volt, nagyon jó bevezetés az AC világába azoknak, akik meg kezdők benne.

Szerintem a Ubisoft -nak sikerült egy egyedi és ha úgy vesszük végre egy visszatérő darabot kreálnia. A sztori nem kertelt. Lényegre törően, mellékküldetések nélkül vezényelt végig minket Basim múltján és hagyta, hogy úgy éljük át ezt az egész történetet, ahogy a régi játékokban. Nem volt idegbaj, nem kellett sehol 220-szal pörögni. Ahol harcolni kellett, ott az ember harcolt. Ahol nézni az átvezetőt, ott nézte. Nem ugrotta át. Legalább is hosszú évek óta ez volt az első AC, ahol a beszélgetésekben nem, vagy csak alig nyomogattam a „tovább” gombot. A harcrendszer az első címekhez hasonlóan működött. Végre nem volt átláthatatlan fejlesztési rendszer. Nem kellett mindenhol gyűjtögetni.
Visszatértek a plakátok, a megzsarolható utcai hírmondók. A tolvajkodás.
A város remek hangulatot adott az egész alap koncepciónak. A grafika is rátett egy lapáttal.
Végre egy rég várt gyöngyszemet kaptak a játékosok.
De miért is nem lett nálam kedvenc? Mert most az egyik legfontosabb elemet mégis kihagyták. A jelent…. Hiába, hogy spoiler
Egyébként marha rövid lett. :D De talán nem is baj. Így az lenne a legjobb, ha gyakrabban jönnének AC játékok. Be lehetne áldozni a 60 órányi szenvedést 20 óra móka fejében. :)

Eddigi leggyengébb AC játék…

Az egyik top Assassin’s Creed, tökéletes keveréke a régi és az új részeknek. A grafika kiváló, a város kellően élettel teli és nem érződik kicsinek a világ. A történet szerintem nagyszerű, elég nagy csavarok vannak benne. Kicsit idegenkedtem Basimtól még korábban amikor megtudtam, hogy ő a főszereplő, de érdekelt, hogy mi története. Miután elindult a játék már kifejezetten tudni akartam, hogy hogyan jutottunk el a kiindulóponttól a Valhalla-ban megismert karakterhez.