Victor Vran (2015)

Tetszene, pedig nem az én stílusom alapvetően, de ez a mentésrendszer kikészít. Átmegyek a csekkponton, kilépek, belépek, és visszarak a palotába. Akkor mire jó a csekk? Oké, a cuccom megvan. De nemár. Mikor épp az előbb jöttem ki a barlangból, már fordulok is vissza, és már megint ott nyüzsögnek? Ki bírja ezt?
Egyébként tényleg szép, laza, érdekes is, meg könnyen érthető is, ahogy felépül a karakter, Voice is nagyon bejön természetesen, szóval egy próbát mindenkinek ajánlok, akit a képek meggyőztek.

Nem egy nagy szám a játék.
Ideig-óráig szórakoztató, a fegyverenkénti változó képességek jó ötlet, mindenki ki tudja választani a saját játékstílusát.
Van egy sötét, „vámpírvadászós” hangulata, a Hang is szórakoztató egy darabig.
Ugyanakkor sok dolog nem tetszik. A játékmenet annyira nem köt le, elég gyorsan unalmassá válik.
Sok pályarész nyitva van, de előre nem lehet tudni, merre kell menni. Ezért van, hogy egy-egy szinten két-háromszor is megfordulunk, vagy a történet miatt, vagy kihívásért.
Csak kérdem én, akkor minek vannak alapból nyitva? Miért nem sztori alapján nyílnak ki? Mert utána oké lenne, lehessen farmolni.
Maga a játék egy idő után unalmassá válik, semmi olyat nem tud, amit más már ne valósított volna meg.

A Victor Vran egy kellemes, de nem kiemelkedő Arpg és itt a hangsúly az A-n van. Megyünk előre, megölünk mindent, ami mozog (és néha olyat is, ami nem), tapasztalatot gyűjtünk, szintet lépünk és ennyi. Szintlépéskor általában vagy hp-t kapunk, vagy sorspontot, esetleg kinyílik egy sorskártyának való hely, amiből max. 5-öt szerelhetünk fel és valami passzív bónuszt adnak. Minden kártyának van egy értéke, a sorspontok pedig azt határozzák meg, hogy milyen erejű kártyákat rakhatunk be. Aktív képességünk nem valami sok van és azokat a választott fegyver határozza meg. Minden fegyvertípusnak (kasza, kard, vívótőr, kalapács, sörétes, villámszóró, gránátvető) 2 aktív skillje van, plusz 2 démoni erőt is berakhatunk.
Az alapsztori nem nagy szám. A gonosz beette magát Zagoroviába, Geralt Victor megérkezik, hogy megkeresse eltűnt társát, aztán persze ott ragad, hogy jól kardélre hányjon mindenkit, aki kicsit is csúnyábban néz a kelleténél. Ami viszont megmenti ezt a klisés történetet az a poénok, amik néha popkulturális utalás formájában jelentkeznek, néha pedig műfajparódiaként, de mindig a rejtélyes Hangnak nevezett „narrátor” süti el őket. És itt jön a 2. pozitívum, a szinkronhangok. Victort mindenki kedvenc Geraltja szólaltatja meg és hozza is a formáját, míg a Hangot Torsten Michaelis kelti életre és szinte lubickol a szerepében. Mindig a lehető legjobb pillanatban dob be 1 poént, ennek köszönhető, hogy nem válik olyan hamar unalmassá a mészárszék.
Mit mondhatnék még a VV-ről? Ha a műfaj szerelmese vagy, akkor érdemes neki adnod egy esélyt, mert szórakoztató alkotás, de azért vannak jobb címek is nála.