Ticket to Ride – Az első utazás (2017)

Mint gyerekjáték tökéletesen működik a Ticket to Ride gyerekbarátra "butított' változata. Minden egyszerűbb, cserébe nyilván a taktikázási lehetőség is kevesebb, a szerencse szerepe pedig nagyobb, de ez teljesen rendben van egy gyerekjáték esetében. Cserébe szép, olvasás nélkül is játszható, és azért butának sem nevezhető – a legrövidebb vagy legtöbb jegyet teljesítő útvonal megtalálása, az esélylatolgatás itt is megvan, és van mit tanulniuk ezen a téren a kisebbeknek, mielőtt a nagy játékkal igazán érdemlegesen elkezdhetnének játszani. A legnagyobb szerencsét egyébként az egyszerre max. 2, egyszerűen csak húzott menetjegy jelenti – de ezeket is eldobhatják a játékosok, ha már képesek felmérni, hogy jobbak így az esélyeik. Kellemes darab ez, nyilván főleg gyerekeknek, vagy gyerekekkel játszó szülőknek.

Az egyik kedvencem, nagyon nehezemre esik, hogy ne alázzam agyon a gyereket, de nagyon bele tudok lendülni és észre sem veszem, hogyan pakolom ki az útvonalakat – biztos a hálózatos múltam kavar be, hehe, miközben ő meg csak gyűjtögeti a színeket, szóval néha neki is inkább besegítek, hogy jobban lássa a lehetőségeket, amivel nem dolgozok magam ellen, ha nem akarok, de ha hárman játszunk, akkor már melegebb tud lenni a helyzet. Olvasni nem kell tudni hozzá, nagyon jól át van gondolva gyerekszempontból, taktikázni kell, gondolkodni kell, térlátás, meg minden, ami kell, jó ez, tényleg, felkerült a „6-7 éves kis haveroknak ha születésnapi ajándékot kell venni”- listára.
Nekem meg kell a felnőtt-verzió. Ami azért nagy szó, mert inkább csipkét készítek, ha nem vagyok rákényszerítve a játékra.