Syberia (2002)

Vééééégre befejeztem :D Voltak hónapok, hogy hozzá se tudtam szagolni, le is szűrtem a tanulságot, hogy ilyet nem szabad csinálni, mert elfelejtettem, épp hány szívességet teszek meg, és kinek, és hol tartok…
Azért voltak benne számomra logikátlan részek, amik kicsit elvették a kedvem,és konkrétan netes segítséget kellett kérnem… Nekem nem logikus, hogy egy dologra többször is rá kell kérdezni ugyanannál az embernél, és akkor kapok választ… Vagy a koktélkeverés is olyan volt, hogy csak vakartam a fejem, mit is kellene csinálnom…
DE! Olyan jó volt a vége, hogy ezzel tuti, hogy tuti, a második részével is fogok játszani!

Ő az én Lara Croftom.

Kétszer is végigjátszottam már, pedig én nem vagyok valami nagy pc-játékos. Imádom a grafikáját, a történetét. Elvarázsol.

Bár folyamatosan arra törekszem, hogy újra és újra elővegyem a korábban már végigjátszott kalandokat, a Syberia nem szerepelt az idei terveim között. Azonban Benoît Sokal halála mindent megváltoztatott. Amikor elolvastam a szomorú hírt, rögtön felkerestem a YouTube-on a játék bevezetőjét. Most már nem csak Annát siratjuk, ha megnézzük a videót… :’(

És itt jön a képbe a játék igazi varázsa… elég volt ez a 2 perc, hogy beszippantson, és hogy ismét végig akarjam játszani. Nem tudom, ez hányadik alkalom (4-5-re tippelek), a legutolsó nagyjából egy évtizede volt, de utána volt egy nézős „végigjátszásom”, amikor a párom játszott vele. Őt is elragadta, és ez azért jelent valamit.

Visszatérve a játékra, amiben még ma is erős, az a történet, a látvány, a hangulat. Persze, technikailag már nem számít szépnek (nekem azért tökéletesen megfelel), de művészi jellegéből semmit sem vesztett. Nagyon szépen kidolgozott háttereket, beállásokat tartalmaz a játék, négy igen különböző helyszínen. A rejtvények jól beleilleszkednek ebbe az automata-világba, és egyik sem túl nehéz. Tárgykombináció nincs, de nem is hiányzik. Ahogy az sem, hogy egy képernyőn ezer interakció legyen. Ettől kicsit lecsupaszítottnak tűnhet a kaland, de szerintem itt nagyon jól működik a kevesebb több elve. Szuper a zene is, a mellékszereplők is emlékezetesek. A Syberia majd 20 évvel a megjelenés után semmit sem vesztett varázsából.

Ha kritikus akarnék lenni, akkor azt emelném ki negatívumként, hogy nincs képernyőváltás dupla kattintással, ami leginkább akkor zavaró, amikor Kate-et lépcsőztetjük. Emellett a telefonos szál lehetne kicsit érdekesebb is. A funkciója tökéletesen rendben van, csak talán lehetne kidolgozottabb. Kicsit az is zavaró, hogy a kipörgetett párbeszédek sem tűnnek el az opciók közül. De ez minden, amit fel tudok hozni ellene. Meg legfeljebb azt, hogy 2 évet kellett várni a folytatásra :)

Nagyon jó kis kalandjáték. A története egyszerű, hősnőnknek egy embert kell megtalálnia egy üzleti tranzakció érdekében, de a feladat nem olyan egyszerű, mert az öregfiú nagyon eltűnt Szibéria tájain. A játék kinézete még ma is lenyűgöző, akad benne egy kis steampunk hangulat, de azért nem szorítja háttérbe a természetábrázolást sem. Őszintén szólva, néha úgy éreztem, hogy a játék kicsit a látványra gyúr, mert vannak helyek, ahol képernyőkön keresztül semmi aktív elem nincs, na de olyan szép, hogy itt még ez is tökéletesen rendben van. Külön tetszett a narratíva. A játékban akad rengeteg hely, a logikai feladatok megdolgoztatják az agyunkat, a karakterek érdekesek és még egy őrült gonosztevővel is meg kell bírkóznunk, de a főellenség nem is ő, hanem a főhős hétköznapi élete, amelyek hosszadalmas telefonhívásokban jelentkeznek. A túlgondoskodó anyuka, a morcos főnök, valamint az enyhén szólva is undorító embernek bizonyuló „legjobb barátnő” és „vőlegény” alakjai mindig a legrosszabbkor keresnek, de ez is ad egy kellemes hangulatot a sztorihoz.

Gyerekkorom kedvenc játéka lett a Heroes és a Diablo után, annak ellenére, hogy 12 évesen elakadtam a felénél és sosem jutottam tovább.

Megnéztem pár képet és beugrott, hogy én ezzel játszottam anno. Szeretem a point and click játékokat, inkább gondolkodtatóak, mint ügyességiek.

Jó kis játék volt jó történettel és nagyon jó zenével.
Az össze-vissza rohangálás viszont nem tetszett meg hogy sokszor nagyon időhúzós volt a dolog.