Post Mortem (2002)

Szeretem a kalandjátékokat, de ez nem volt valami jó.
A legnagyobb baja a belső nézet. Nagyon kis részét láttam a pályáknak, és konkrétan minden „lépésnél” körbe kellett forognom, nem szalasztok-e el egy nyomot, vagy tárgyat.
Nem túl nehéz, ám pár fejtörő rendesen felidegesített a pixelvadászatával. Néha nem is logikusak a feladatok, sok tárgyat például nem is lehet használni, és párat csak akkor kapok meg, ha újból elmegyek egy-egy helyszínre, amire semmi utalást nem kaptam.
A grafikája nem volt valami szép, ezt főleg a párbeszédeknél lehetett észrevenni.
A története nem volt rossz, de sokszor elvesztettem a fonalat, és nem is kötött le annyira.
Az Alambic Bistro zenéje pedig kifejezetten idegesített a folytonos prüntyögéssel.

Megszenvedtem ezzel a játékkal. A Still Life-ok előtt gondoltam, jó lesz egy bevezetésnek, de jaj… Nem mai darab, ezzel még nem is lenne nagy probléma, a grafikát is meg tudtam szokni (bár mennyivel szebbek az átvezető jelenetek grafikái!), az ismétlődő, béna, szemüvegigazítós, áll dörgölős mozdulatokat, de az irányítása… Csak egérrel, semmi mással, jaj, de fura volt, sőt, inkább szörnyű. Leginkább a feladványok megfejtésénél zavart, amikor végig kellett kattintgatnom kb a képernyőn, hogy jussak valamire. A beszélgetéseknek volt tétje, és ebben nem voltam túl jó. Már csak azért sem, mert gyorsan rövidre akartam zárni valamit, inkább mondom elköszönök, de nem tudok, hanem csak egy nagyon bunkó megjegyzéssel! Csoda, hogy senki sem segített nekem? Eh.
A sztori maga nem lett volna rossz, de valahogy untatott. Nem kötött le, gyorsan le akartam csak tudni, így a nehezebb részeknél bizony csaltam és meglestem, mit is kéne csinálni (mint utóbb kiderült, a legtöbbször csak pofázni addig, amíg meg nem jelenik az adott cucc vagy akármi a játékban, hogy tudjak haladni). Pedig voltak benne jó elemek, voltak izgalmasabb részek, de összességében annyira nem volt erős. Nem is nagyon zavar, hogy utánanéztem, mert valszeg még mindig egy-egy helyszínnél szenvednék. Nincs türelmem a végtelenségig próbálgatni a kombinációkat, legyen valami logikus, kikövetkeztethető, megnézhető (pl. egy leírással, találd meg hogy hogyan működik az adott dolog), megcsinálom, de ha nekem kellett össze-vissza kattintgatnom, próbálkoznom, kombinálgatnom… Na ne. Unom és csak frusztrál, hogy mekkora hülyeség ez, és inkább kilesem netről. Szánom-bánom, de ez van.
A Still Life széria remélem jobb lesz, de nem tudom, mikor fogok leülni hozzá.