Neofeud (2017)

Erősen érdekes tapasztalat a Neofeud, és magam részéről azt mondanám, hogy olyan 45-50 perc játék kell ahhoz, hogy az ember akár magának meg tudjon fogalmazni egy értékelhető kritikát. Viszont ez nem is olyan egyszerű, mert a játék egyáltalán nem a hívogató fajtából való. A grafika már az első pillantásra is bizarr, amolyan kollázsjellegű megvalósítása van, de az elemek mintha csak úgy egymásra lennének hányva. A párbeszédek a játék elején nagyon hajmeresztőek… Aztán az ember játszik vele egy kicsit, és megszokja, mint ahogy a szövegkönyv is egész felfoghatóvá válik. A játék javarészt egy ember (Christopher Miller) munkája, ami hol meglátszik, hol nem. A világa szerintem rendben van, egy teljesen abszurd, de világunk társadalmi problémáit szinte komikus, mégis profi leegyszerűsítéssel alkalmazó őrületet látunk. Szegény emberek helyett ezúttal lepukkant robotok bukkannak fel, de a félkezű ex-rendőr főhős (aki most Társadalmi segélyszolgálatos), a borzasztóan lecsúszott miliők, a királlyá emelt uralkodók (a címben a Feud tag valójában a feudalizmus rövidítése), a nagy cégek és a politikai elemek korlátlan túlhatalma valós veszélyt mutat egy valószerűtlen jövőképben. És volt benne egy-két elem, aminél meg is lepett, hogy ezt a készítő meg merte lépni. A történet is okés, értelemszerűen oda vezet a dolog, hogy hőseink lassan szembekerülnek a rendszerrel, és meg akarják dönteni. Viszont akad benne egy-két kiszámítható, de jó fordulat, szerintem a végső összecsapás felvezetése kifejezetten ötletes csavar volt. spoiler A karakterek nem különösebben szimpatikusak, de valahogy mégis meg tudtam kedvelni őket. Viszont a szinkron… Megértem, amatőr munka, és ehhez képest szerintem a hangok úgy elmentek… de a beszédstílus, tónus elég gáz, és amit nem szeretek egy szinkronizált kalandjátékban: majdnem mindenki borzasztó vontatottan beszél. Szóval ez a pont nem stimmel. A játék maga is elég problémás: a különböző fejezetek kétféle stílusban játszódnak: sima kalandjátékos részekként, meg időzített feladatokban, ahol a legkisebb hiba is megöl minket. Na most a rendes részek elképesztően könnyűek és szájbarágósak, van, hogy egy-egy puzzle vagy helyszín elérésekor nem is tudunk távozni, amíg nem végeztünk. Ilyet máshol nem láttam. Az időzített feladatok viszont pont a próba-szerencse jelleg, a gyakorta logikátlan megoldások miatt idegesítőek, még jó, hogy nincs rendes Game Over, ha meghalunk, csak az adott rész elejére ugrunk vissza.
Összesítve, a Neofeud játéknak elég tré, nem ad elég kihívást, a feladatok meg simán megoldhatóak, viszont bizarr szatírája, szokatlan, de pontos társadalomkritikája egy nagyon eredeti interaktív audiovizuális élménnyé emelik.