Firewatch (2016)

Egyik kedvenc játékom, egyrészt a sztori miatt másrészt a helyszín miatt, ugyanis nagy álmom egyszer eljutni az USA-nak ezen részére is többek között. És épp itt volt az ideje a harmadik végigjátszásnak, mert kb. 6 év telt el az előző óta. Az meg szerintem mindent elmond, hogy az évek alatt sokszor eszembe jutott ez az alkotás. A nagy részére a történetnek emlékeztem is, meglepő módon sok apróságra szintén. Persze már nincs meg az a nagy izgalom, mint az első alkalommal, de az események ismeretében máshogy lehet nézni a sztorira és ez ad egy olyan pluszt, ami miatt megéri újra végigjátszani.

Hogy milyen régmúltnak tűnik 2016! Nagyon szép emlékeim vannak az első találkozásról a Firewatch c. játékkal. Nekem, aki előtte szinte csak multiplayer játékokat próbáltam ki (és persze a flash…), üdítő élmény volt, mikor végre rávettem magam (nővérem!!! ajánlására aki aztán igazán távol áll a gamingtől) , hogy megismerkedjek a számomra első igazi narratív videójátékkal. A környezet, a tűzfigyelő-tornyok, a nyugis séták teljesen megnyertek maguknak, ezt az atmoszférát azóta is keresem.
Néha mindenkire ráfér egy kis menekülés a gondterhelt valóságból. A gaming egyik fontos funkciója ez, a rendkívül realisztikus Firewatch témája is erre épül. Nagyszerű alapötlet: hogyan alakul két ember kapcsolata az adóvevőn keresztül. Kiválóan megírt dialógusok jellemzik a művet; ráadásul sokszor választási lehetőséget is kínál. És nem arról van szó, hogy mi alakítjuk a főszereplő, Henry karakterét. Azt már elvégezték hálistennek a remek írok, a választási lehetőségek így mind jellemzők rá, de mi dönthetjük el, a személyiségének melyik és mennyi részét mutatjuk meg. Én maradtam a laza, viccelődős Henrynél, aki néha kissé mimózalelkű. Henry és Delilah kapcsolatának dinamikája olyan kincs, amivel ritkán találkozik az ember, legyen szó bármilyen művészetről, játékoknál meg aztán pláne gondosan őrizendő. Na meg szép lassan kapunk egy kifejezetten hatásos thriller vonalat. A régi konspiráció-imádó énem imádta ezt az enyhe pszichológiai horrort. Aztán teljesen eloszlik ez a vonal a megoldással: egy apa és fia tragikus, szinte legendaszerű története. A régi énem kicsit csalódott volt – de csak annyira, mint aki vanília helyett eperfagyit kap-, azóta persze benőtt a fejem lágya. A valóság másképpen bonyolult, mint az összeesküvés, és sokszor rá kell jönnünk, hogy nem mi állunk a középpontban.

Nekem – a tájékozódásban inkompetensnek – ilyen játékot adni a kezébe! És ez a Delilah folyton engem sétáltat a map egyik feléből a másikba, tiszta őrült. Kis idő múlva, ahogy kezdtem megismerni a helyszínt, ráeszméltem, hogy egyáltalán nem is olyan nagy ez a park. Kedvencem még mindig az első nap. Elsétálok a tóhoz, amiben a két vandál hülye pcsa fürdőzik. Részegen értetlenkednek, szórakoztatóan ócsárolnak. A naplemente fényétől, a víz csillogásában csak árnyszerű alakoknak tűnnek. Eltűnnek, én meg észreveszem az otthagyott magnót, amiből a csodás, megfoghatatlanul nosztalgikus zene szól (azóta is erre vibeolok: https://youtu.be/PDBYTdPK6Eo…). Magammal viszem a magnót, egészen a toronyig. Már nem haragszom a lányokra.
Felejthetetlen.

Olyan sokat lehetett hallani erről a játékról, amikor kijött.
A sétálószimuláció jellemző ellenére is sok pozitív visszajelzést hallottam róla.

Én is nagyon akartam szeretni, de nem sikerült.
Végigjátszottam persze.
És a story igen, megható, sérült lelkek az erdőben keresnek megnyugvást, és nem mindennapi helyzet, ahogy ezek a magányos lelkek hónapokig csak rádión keresztül tudnak beszélgetni, és érződik, hogy szimpatikusak egymásnak, és ha a körülmények mások lennének, akkor akár kapcsolódhatnának is egymáshoz.
Jön azért egy kis izgalom is: spoiler
És közben telnek a napok, hetek, hónapok..
spoiler

Eléggé kocka vagyok, de túrázni azért még a való életben szeretek. :)

Hát ez eszméletlen király volt! Még több ilyet! *-*
spoiler

Nagyon kellemes meglepetés volt. Már az első felcsendülő dallam, felvillanó szín megteremti a nagyon erős hangulatot, ami végigkíséri a játékot. Gondoltam belenézek egy szombat délelőtt, aztán késő délutánra végeztem is vele. Az atmoszféra, a „kémia” a két főszereplő közt, az izgalmas sztori odaszegezi a játékost a monitor elé és kihagyhatatlan kalanddá teszi. Simán elő fogom venni még szerintem újra, amikor megint el akarok tölteni egy napot a csodálatos Shosone Nemzeti Erdőben. Egyedül a rövidsége és a kissé lapos vége ami csalódás, de ez elnézhető.

Egész jó hangulata és története van, követhető, hamar végigvihető, de semmi extra.

nagyon izgi és hangulatos játék :) több ilyen kéne

Kocka pályafutásom egyik legszebb látvány világával rendelkező játéka, ironikusan mind ezt a maga kis sajátos minimalista grafikájával is elérve… Gyönyörű szép a táj, és hihetetlen szín kombinációkkal játszottak a fejlesztők, a mai napig le vagyok hidalva tőle.
A drámai történetről nem is beszélve :'(

IMÁDOM!!! :)