Fears to Fathom – Woodbury Getaway (2024)

Megjelent végre az első évad utolsó epizódja, ezzel ideje kedvencelni a szériát. Habár szokásosan magas értékeléseket kapott, többen is panaszkodtak a pacingre – „csak a végén indul be”. Nem értek egyet. Az eddigieknél brutálisabb kamu-jumpscarek ellenére tény, hogy a tetőpont előtt nem hozza azt a folyamatosan fojtogató atmoszférát, ami más részeknél már az alaphelyzetnél érződik, de szó sincs itt időhúzásról. A Woodbury Getaway már egy új irányt követ: a meditatív hangulattal kísérletezik horror játékban. Meglehet, a Chilla's Art-tal szemben ott még nem tart, hogy két eltérő esztétikai minőséget összeolvasszon, de talán nem is célja, élvezetes a kettő külön-külön is. A csendes kocsiút, a macska a padláson, a horgászás, a közös főzés, a társasjáték (ráadásul több közül lehet választani, aprólékosságával is kiemelkedik ez a rész) tökéletesen átérezhetővé tették ezt a kikapcsolódós hétvégét. És habár diszkréten csinálja, nem szabad alábecsülni a feszültségkeltését. Három jelölt is van a támadó szerepére, és a cselekmény során ötször változott a megérzésem ezzel kapcsolatban. A biztonságod sosem biztos, még ha a nyugis jeleneteknél meg is feledkezel erről. A tetőpont csak a szokásos szívroham, gondolom ezzel meg is van az év horror játéka. Nagyon remélem, hogy lesz második évad.