Dragon Age: Inquisition – Jaws of Hakkon (2015)

Ez nekem nagyon bejött, függetlenül attól, hogy a bossfightnak háromszor indultam neki. Pedig nagyon erős cuccaim voltak, a korábbi események szépen megugrasztották a statjaimat is, és huszonnégyes szinten voltam…
De a történet nagy sikert aratott. Van egy új térképünk, a Frostback Basin, az Avvarok területe, sok új infó, sok új cucc (és még milyen új cuccok!), és egy probléma, hogy meg kellene találni az előző Inkvizítor végső nyughelyét. Aztán persze semmi nem úgy sül el, ahogy terveztük, sárkányoktól mágián át a helyi belső harcok megoldásán át mindenbe belekeveredünk, és végül kiderítjük, hogy semmi nem úgy van, ahogy azt eddig gondoltuk. Csak a szokásos DA.
Először is, a Frostback Basin gyönyörű. Szerintem az egyik kedvenc térképem lett, nagyon hangulatos az egész, függetlenül attól, hogy annyi ragadozó mászkál mindenfelé, hogy szó szerint az egész környék meg akar ölni. A mocsár, a hegyek, a folyók… érezni azt az északi hangulatot, ami engem nagyon megragadott (jó, tudom, dél, mert Thedas déli kontinens, de sosem szokom meg). A küldetések között is akadnak nagyon izgalmasak, elég komplexek is, és persze továbbra is zárogatjuk a rifteket. Másodszor, végre jut idő Scout Hardingra. Ez a kis törpe folyamatosan ott van a játék eleje óta, aranyos, hasznos tagja a csapatnak, hellyel-közzel még romantikus opció is, mégis, alig foglalkozunk vele. Most végre többször megjelenik, többet lehet vele beszélni, viccelődik, megértjük a szerepét a cselekményben, nagyon tetszett, hogy elővettük. Harmadszor meg Ameridan. Nagyon meglepett, de a fickó két perc alatt dolgozta be magát a kedvenc DA karaktereim körébe, és nagyon szívesen hallanék-olvasnék még róla, mert elképesztően jól kitalált figura. Egyben viszont sajnos feltüzelte bennem azt az érzést, amit korábban már emlegettem a fő játékról írt értékelésemben, hogy a játék mintha kényszeríteni akarna arra, hogy elfként álljak ki maximálisan a dalish-ek mellett, érezzem magam közéjük tartozónak, mágusként maximális mértékig támogassam a mágusok szabadságát… iszonyúan nehéz úgy játszani, hogy a karakternek az Inkvizítori szerep az első, nem az, hogy elf és mágus. Ehhez képest ide rakták Ameridant, aki pontosan ezt testesíti meg, és kicsit úgy éreztem, mintha a játék rám nézett volna, és elnevetve magát közölte volna velem, hogy „na, ilyen stílusban nem játszhatsz édes lányom”.
Összességében nagyon illik a történetbe, továbbra is élvezem, hogy a játék fő szála után egész máshogy kezelik a főhőst, ad egy plusz hangulatot a történethez, tehát mindenképp érdemes kijátszani.

Itt kérem valaki Guild Wars 2-vel játszott.
Az új térkép Heart of Maguumára emlékeztet a kissé vertikális pályatervezéstől (meg a fáktól és gyökerektől), az Avvarok lehet, hogy viking utózmányok, de én állandóan a nornokat láttam bennük, a Jaws of Hakkon a Sons of Svanir helyi megfelelői, és bakker, a főküldi végén spoiler.
Ez persze egyáltalán nem gond a részemről, mivel én imádom a GW2-t, és bármi, ami egy kicsit is arra a játékra emlékeztet, az simán felértékelődik a szememben. No nem mintha a DAI-ra ez ráférne, jó játék ez az áthallások nélkül is.
Mindenesetre a Jaws of Hakkon jó kis DLC, kerek történettel, új kultúrával, szép térképpel, dugig keresnivalóval, mindenki vigyen magával jó felszerelést és legalább 20-as szintet!

Csak egy kérdésem maradt: hol vannak a Chasind-ek? A Bioware lecserélte a mocsári vadembereket viking vademberekre? Bár valami azt súgja, hogy kezdünk nagyon eltávolodni a DAO világától, Blight-ostúl, Warden-estűl, szóval ez a sok-sok retcon nem kéne, hogy meglepjen.