Doom 3 (2004)

videójáték 18 19

A Doom 3 egy történetorientált, belső nézetes FPS stílusú videojáték. Ahogyan a korábbi Doom-részeknél, ennél is az a játékos célja, hogy az adott pálya egyik végéből a másikba jusson, miközben számtalan ellenséggel kerül szembe, akiket likvidálnia kell, ha életben akar maradni.
Forrás:… [tovább]

Videók

Hirdetés

Kedvencelte 6

Várólistára tette 4


Kiemelt értékelések

Th3DarkKn1ght 
Doom 3 (2004)

Doom 3 (2004) videójáték

Legutoljára a megjelenése évében vittem végig. Akkori gépem épphogy tudta futtatni minimum grafikával, így hát elhatároztam, hogy újra előveszem és megnézem, hogy mit is tud vizuálisan nyújtani ez a játék. A történetet szerintem mindenki ismeri; a Marson elszabadulnak a pokolbéli démonok, és ezekkel kell felvennünk a harcot a túlélésért. Viszont a többi Doom játéktól eltérően ez nem egy akcióorgia, hanem egy túlélőhorror. Hangsúlyt fektettek a történetre (aminek Carmack sosem volt a híve), az atmoszférára és megpróbáltak kihozni mindent, amit csak lehet a fény-árnyék viszonyokból. A grafikának amúgy ez a legnagyobb erőssége. Addig ilyen szintű dinamikusságot nem láthattunk ezen a téren. A horrorhangulatnak jót tesz, de amúgy a horroron még lehetett volna mit csiszolni. Emlékszem, anno a fejemet fogtam azon, hogy a zseblámpát nem használhatjuk fegyverrel együtt. Értem, hogy miért így csinálták, de az egykezes pisztoly mellett simán elfért volna, és semmit nem rontana az élményen. Fegyverekből van bőven, visszaköszönnek a klasszikus játékokból a nagy kedvencek. A szörnyek marha jól néznek ki, látszik, hogy ezekbe sok energiát fektettek! A pályák általában szűkösek, sötétek és meglehetősen lineárisak. Mostani végigjátszásomnál esett le, hogy az ID nem is horrorjátékot akart csinálni, hanem egy saját Half-life-ot! Nagyon sok ismerős dologra bukkanhatunk a Valve játékából. Így akarhatták leverni a nagy konkurenciát, de néhány hónappal később már jött is a Half-life 2, ami simán lemosta a Doom3-at. Szórakoztató a játék, mai napig élvezhető, rengeteg érdekes játékbeli funkcióval rendelkezik (touchpad, PDA), de az FPS műfaj megteremtőitől többet várt az ember, mint egy sima jó játékot.

hankman 
Doom 3 (2004)

Doom 3 (2004) videójáték

Újrajátszás a BFG editionnal.
Remek a hangulata, a ránc felvarrás is jót tett neki. Kreatívan minden honnan jönnek a szörnyek és tényleg minden sarkon veszély leselkedik. Imádtam!

Egyedül a végső Boss fight az ami kicsit levesz. Tele vagyok fullon lőszerrel, amit a bossra úgy se pazarolhatok, legfeljebb az egyszerű impekre. Aztán kicsit rohangálok, néha ráküldöm az artifactot a bossra és már le is játszottam a főcsatát…


Folytatása

Doom 3: Resurrection of Evil (2005) videójáték

Összehasonlítás

Doom


Hasonló játékok címkék alapján