Dinosaur Island (2017)

társasjáték 8 5
Játékidő: 120 perc · Játékosok száma: 1–4

Képek 4

Hirdetés

Kedvencelte 2

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Laura_Görög 
Dinosaur Island (2017)

Dinosaur Island (2017) társasjáték

Dínók!!!
Féltem tőle, hogy túl nehéz és összetett lesz nekem. Sőt az első, tanulókörben teljesen vakon voltam. Aztán szépen kitisztult minden.
Előre kell tervezni, minden fronton jól kell menedzselni a parkot, hogy a pénzecskénk szaporodjon. Pont, mint az életben. Már az elején látni kell, milyen DNS-eket kell majd kereszteznem ahhoz, hogy a végén megfelelő számú látogatóm legyen a parkban.
Csodálatos! A grafika, színek, a hangulat tényleg a Denver, dínó jóbarát hangulatát adják nekem (a látogatókat megevők meg persze a Jurassic Parkét). Éljen a 90-es évek retro!
Mikor már tudjuk a szabályt, szerintem gyorsan pörög. Nem kell a másikra várni, mert a lassabb, tevékenykedős dolgokat egyszerre visszük véghez (néha azt éreztem, hogy nahát akkor most nehogy véletlen csaljak, mert nem figyelik minden mozdulatomat, de rájöttem, hogy aki csal, a saját játékát teszi tönkre).
Amit hiányolok: lehetne többféle dínó a készletben (ezt a kieg megoldja persze), mert fura, hogy egy triceratops kerül a veszélyes ragadozó ketrecbe, és nekiáll látogatókat vacsorázni. :D
Egy tanuló-napot ajánlanék, hogy utána elemében próbálhassa ki mindenki. Szeretem.

1 hozzászólás
ncsn87 
Dinosaur Island (2017)

Dinosaur Island (2017) társasjáték

Egy közepesen nehéz stratégiai játék. Kell pár kör, mire mindent átlát az ember, de utána tömör élvezet. A retró, ‘90-es évekbeli grafikája nagyon tetszik, passzol hozzá, hozza a Jurassic Park feelinget, amit imádok. Nagyon tetszenek a dínók, a figurák, a borostyán színű DNS dobókockák, a kezdőjátékos jelölő.
Csak rá kell érezni a körforgásra és rájön az ember, nem is olyan nehéz ez. Mindenképp próbáljátok ki.

Rendbonto 
Dinosaur Island (2017)

Dinosaur Island (2017) társasjáték

Eltekintve ettől a cifra kinézettől, ez egy nagyon jópofa, könnyed, de közepes stratégiát igénylő társasjáték lett. A park építést, és dinós hangulatot abszolút hozza. Sokszor újrajátszható, más-más taktikákat lehet használni, és jól kiegyensúlyozott. A logikusan felépített szabály miatt gyorsan bele lehet jönni a mechanikába, utána pedig már csak azon kell járatni az agyunkat, hogy szerezzünk minél több győzelmi pontot.


Folytatása

Dinosaur Island: Totally Liquid (2018) társasjáték

Összehasonlítás

Dinosaur Island


Ha tetszett, játssz ezzel is


1

Dinosaur World (2021) társasjáték

1 szavazat · Összehasonlítás

Hasonló játékok címkék alapján