Clair Obscur: Expedition 33 (2025)

A legjobb dolog, ami a bg3 óta történt velem.

Elsőre engem ez a játék nem nyűgözött le a trailerekből, valamiért lepattantam róla. A zene se, az art se tetszett, aztán jöttek a kritikák, mi szerint az évtized játéka ez… gondoltam, kipróbálom…

Nem tudom kifejezni, mennyire nem adja vissza egyik értékelés sem, hogy ez a játék milyen fenomenális. Egyszerűen csak egy műalkotás.

1. Az art és sound design: Nem tudom, hogy a trailerben miért taszított ennyire, vagy pont nem azokat a zeneszámokat tették bele, de valami lenyűgöző látvány és élmény az egész. A teljes soundtrack fenomenális, a boss zenék iszonyatos változatosak (rock számtól kezdve a cuki vidámon át a nagy orchestráig), a sound design boss fightoknál tűpontos és abszolút kisegít (különben nem parryztam volna soha semmit), a látvány eszméletlen. És ez nem egy AAA játék, amit olyan sokan csináltak. Persze, nincs olyan profi mocap a cinematicok mögött, de olyan erős a látványvilág, az atmoszféra, az összes map annyira különböző és gyönyörű, az ember csak leül és tátott szájjal nézi.

2. A gameplay: turned-based RPG + soulslike. Van itt dodge és parry, amitől megizzad az ember, mindezt egy turned-based remekül összerakott combat rendszerben. A képességek változatosak, az összes karakter tényleg másképp játszik, van akit meg sem tudtam tanulni használni, mert nem állt rá az agyam. És veszi a soulslike-ok hangulatát (is), plusz az összes mentés pontok közötti imádkozás, a parry-dodge fontossága nagyon soulslike érzetűvé teszi. A boss fightok zseniálisak, de inkább csak az ACT 1 utáni. (Nem minden opcionális bosst ütöttem le, így azokról nem nyilatkozom.)
Semmi nincs itt, csak a letisztult turned-based combat, meg egy kis camp/relationship leveling, ami a tökéletes breather a harcok közepette. Nem számítanak sokat gameplayben, bár képességeket kapunk, ha növeljük a kapcsolati szintünket, van is romantika, több opció (de ez csak a játék második felében kerül elő. Ez az egyik negatív pontom, igazán lehetett volna előtte is.)

3. A történet: OMG. Erről nem lehet spoilerek nélkül beszélni igazán, és bárkinek, akit vonz ez a játék, ajánlom, hogy ne nézzen semmit, guide-okat se. Egy kép el tudja spoilerezni az egész végét. Ne. Anélkül menj bele.
Ezen kívül, hogy olyan csavarok vannak a történetben, amitől a fal adja a másikat, ez egy gyász szimulátor. A világunk egy posztapokaliptikus dark fantasy, ahol minden évben egyre több ember eltűnik/meghal, amikor a Festőnő felfesti a következő halálra ítélt évet. A szereplők életét átjárja a gyász, hiszen az egész társadalmuk eköré épül, az igazságtalan veszteség ellen küzdenek. De ezt az írók olyan ügyesen megoldják, mert bár van öngyilkossági kísérlet a történetben (ez az első intro kép, amit kapunk warningnak, mikor megnyitjuk a játékot, úgyhogy ez nem spoiler) és rengeteg halál és erőszak, de közben az élet apró örömeit és a szeretetet olyan jól hozza. Egyszerre vicces, megható, őszinte és szívet tépő.
A karakterek… az összes karakter annyira jól összerakott – a hősök, a gonoszok, a mellékszereplők – mindenkit imádtam egytől egyig.

4. A vége: Bináris döntés, mindenki szájíze szerint. Nekem? Egyik sem tetszett. Írástechnikailag tudnék felhozni egy-két bakit, vannak merész húzások, amik működnek és vannak, amin elcsúszik spoiler vagy van ami értelmetlennek tűnik, de mivel a gyász a főtéma, ezért ez mindenkinek személyes lesz, és nem letisztult egyszerű válasz rá.
Egy biztos, ez a játék örökre velem marad.

A történet minden érzelmet megmozgat, nevetünk és sírunk, néhány csavarnál meg leesik az állunk. Kicsit sajnálom, hogy úgy kezdtem bele, hogy az elejét már ismertem, de pont amiatt kezdett érdekelni a játék. Érdemes minden beszélgetést végigolvasni akkor is, ha az elején kicsit sok és a felét sem értjük, mert úgy fog összeállni később minden. Ugyanez igaz az opcionális tábori beszélgetésekre (néha több is van egymás után ugyanazzal a karakterrel), illetve a gyűjthető journalokra, amik mind hozzáadnak a sztorihoz. A journalok szintén széles érzelmi skálán mozognak.
A vizuális környezet lenyűgöző, a zenéket imádtam. Néha direkt elnyújtom a harcot, hogy tovább tartson a harci muzsika. :D Most így a játék befejeztével meg fogom nézni néhány dalszöveg fordítását.
A harcmenet nekem bejött, bár először nehéz volt, míg valamennyire beletanultam a parryzésbe, egy idő után könnyebb, majd az act3-ban voltak igencsak izzasztó részek, és egy elég lehetetlennek tűnő (aki tudja, tudja)… ahhoz, bevallom, levettem storymódra, de még így is nehezen lett meg többedjére.
Vannak benne platformjáték részek, na azt utáltam. 2 összejött valahogy, a többit párom csinálta meg nekem, mert kiidegelt.
Egy ponton fontos döntést kell meghoznia a játékosnak, én őszintén nagy dilemmában voltam, mert mindkét oldallal egyetértettem valamennyire…
Elkezdtem a new game +-t, és most, hogy ismerem a történetet, felfedezek új részleteket az elején, amik elsőre nem mondtak semmit. Azt sajnálom, hogy elvileg a new game+-ban semmi új skint, fegyvert vagy pictót nem lehet szerezni. Mindenesetre kíváncsian várom a másik endinget.
P.s.: Akarok egy spoiler

Nem játszottam vele, így abban nem tudom értékelni, de a grafikája és a története gyönyörű! Az egész játék úgy néz ki, mintha álmodtam volna.