Gyűjtsd össze csapatodat, és vágj bele egy legendás hadjáratba ebben a következő generációs Dungeons & Dragons szerepjátékban a Divinity: Original Sin II alkotóitól.
Faerûn földje ostrom alatt áll. A betolakodó elmenyúzók fogságába estél és megfertőztek. Vajon ellenállsz a… [tovább]
Fél év volt, mire local coopban végig vittük ketten. Vannak be dolgok amiket nagyon szerettem, de van ami túl lett nyújtva. A sztori amúgy király. Egyszer lehet végig viszem egyedül is, kíváncsi vagyok az ilithid verzió miket dob ha megeszem őket :D
Pro:
● Eszméletlen nagy szabadság: egyrészt a felfedezendő világ hihetetlen nagy, és tele olyan apró részletekkel, amit öröm megtalálni. Másrészt annyiféle karakter van, majdnem mindenre külön dialógusopciókkal és olyan kreativitással lehet a harcokat/helyzeteket elintézni, hogy csak ámulni tudtam. (Az egyik bosst meggyőztem, hogy inkább ölje már meg magát, pls.)
● A karakterek. Bár az első runomban sikerült két companiont is kihagynom (erről később), a legerősebb dolog itt, hogy milyen mélyen megírt karakterek vannak.
● A romantikus opciók – bár nekem egy se jött össze, lol. spoiler
● Az egész szerepjáték élmény.
Kontra:
● Nekem, mint DnD noobnak nagyon sok volt a harcrendszer, és persze, stratégiai játékokhoz alapból hülye vagyok, de a Midnight Sunst például élveztem, ugyanezzel a körökre osztott rendszerrel. Egyszerűen néhány harcot annyira kreatívan kell megoldani, és a játék ebben egyáltalán nem fogja a kezed, hogy elveszettnek éreztem magam.
● Mivel sok küldetéshez nem ad támpontot és csak keresgélni kell random, én simán kihagytam az act 1 felét, ezzel együtt két companiont is elvesztettem, és egy halom XP-t. Igaz, hogy vidáman kiírta a játék, hogy bitterly difficult lesz, ha tovább megyek, DE egyszerűen nem találtam meg merre kell menni.
● Ez nem az a játék, amit félhullán, agykapcsolódásnak nyomogat az ember. Nemcsak hogy gondolkozni kell (ami önmagában nem negatív), hanem egy-két harc olyan hosszú, főleg a lassú enemy animációval, amikor 20 karakter mozog, hogy kell hozzá türelem.
● Bugfest. (PS5-ön játszottam)
● Kriminális, hogy a prepared spellt nem teszi ki az action barra automatikusan, és el is felejti mondani a játék, hogy esetleg ezt ki kéne rakni, hogy használhasd és ezért akadtam meg egy órára egy küldetésnél.
● Mondhatok olyat, hogy túl hosszú? Értem, hogy el lehet merülni a világban, de a főtörténet annyival jobban érdekelt, mint a 20. segíts ennek, segíts annak küldetés. Organikusan ezek összefonódnak, de van amit már azért hagytam félbe, mert amikor megint megakadtam, semmi quest markerrel, és rá se jöttem semmire egy órán keresztül, akkor annyira nem izgatott, hogy befejezzek egy küldetést.
Attól függetlenül alig várom, hogy újrakezdjem és szép komótosan csináljak egy újabb runt, ahol felfedezhetem, amit most kihagytam.
Egyértelműen az év játéka. Nem volt még példa arra, hogy egy játék ennyire lekötött volna, egyszerűen nem tudom megunni. A történet és a játék világának komplexitása mindig elő tud rukkolni valami váratlan és izgalmas részlettel. A szereplők története tragikus, viszont pont ezért tudnak velük azonosulni a játékosok, beleértve engem is. Ugyanakkor a sztori komolysága és néhol megrázó eseményei közé mégis sikerült a stúdiónak becsempészni a kellő mennyiségű, néha enyhén beteg humort spoiler.
Sok helyen láttam, hogy a Game Awards-on való kiemelkedő teljesítését kifogásolják arra alapozva, hogy a játék harcrendszere turn based, viszont én kifejezetten élveztem azt, hogy néhol keményen gondolkodnom kellett egy-egy taktikán, így sokkal élvezhetőbb volt, mint random gombokat püfölni spoiler.
Összefoglalva, a Baldur’s Gate 3 minden dicséretet megérdemel, illetve feltornázta magát a kedvenc játékaim listájának első helyére is.
