VirtuaVerse (2020)

Bár vannak elég komoly hibái, nekem határozottan tetszett a VirtuaVerse. Először is egy tök jól ábrázolt cyberpunk világba vezet el, de nem valami teljesen modern csodába, hanem sokkal inkább egy olyanba, amelyet évtizedekkel korábban képzeltek el a sci-fi írók. Van itt minden, japán jelek, neonfény, egy óriási cég, amely vaskézzel vezeti a világot, és egy kezdetben elég primitív rejtély (barátnő lelép, csuklyás hősünk meg eleinte csak annyit akar tudni, hogy hova és miért), ami később nagyszabású sztorivá alakul. A naplemente / napfelkelte, a kékes-lilás színvilág, a régi hőn szeretett számítógép típusok egyértelmű expyjei csodálatos retro feelinget, talán némi vaporwave esztétikát adnak a játéknak. A zene is van ilyen jó, markáns chiptune, jól megkomponált elemekkel. Mondjuk ki, a készítők pontosan tudták, mi kell a magam fajta lúzernek.
A játék egyszerű point and click, gyakorlatilag sehogy nincs túlbonyolítva, könnyen megtanulható. Viszont a feladatok elég komplexek, igazából már a főhős kétszobás házában is rengeteg teendőnk van, odakint meg persze bedurvul a dolog, a sok opció miatt nagyon nehéz rájönni, mikor mit kell tennünk – bár legalább tudomásom szerint a játékot nem lehet elszúrni vagy meghalni benne. Nem éreztem különösen logikátlannak a kalandot, noha a végén már kicsit úgy éreztem, túlságosan kevés támpontot kapunk egy-egy feladathoz. Ráadásul a történet a végére teljesen elszáll, a befejezésénél meg azért eléggé fogtam a fejem. De azért így is sikerült fenntartania a feszültséget, és ennek megfelelően végig akartam játszani. A kezelést tekintve két problémám volt: először is, nem lehet felgyorsítani a helyszínek közötti váltást, mindig végig kell nézni, ahogy a főhős átsétál / körbesétál a képen. Ez igaziból nem hiba, de más hasonló játékokban a hosszabb sétákat át lehet lépni. A másik viszont szerintem átgondolatlanság, ugyanis ha használunk egy tárgyat, de rosszul, akkor rögtön mászik is vissza az inventoryba, ami bizonyos szituációkban azért elég idegesítő.