Uncharted 2: Among Thieves (2009)

Nevetséges, hogy a túltolt nehézség (a normál szint más daraboknál kb. a brutálnak, vagy az unfair-nek felelne meg) és néhány átgondolatlan, vagy szimplán csiszolatlan mechanika milyen könnyen elveheti egy játék élvezetét. Sajnos az Uncharted franchise 2. része is hasonló hibáktól szenved nálam, mint az első. Egy erős, többnyire kiegyensúlyozott kezdés után gyorsan átcsúszik egy szimpla shooterbe, ami még nem is lenne feltétlenül gond, ha nem egy egész ország hadseregének létszámával megegyező ellenfelet kellene ledarálnunk, akik rendre full páncélban, rakéta és gránátvetővel rohangálnak. Persze még ezt is elnézné az ember valahogy, ha lenne „friendly fire”, ami legalább akkor megóvna bennünket, ha túl közel vagyunk hozzájuk, de ilyenről szó sincs. Ha közelharcra kényszerít valaki egy nagyobb csata közepén, vagy akár te kapkodva megnyomod az ütés gombot egy feszültebb szituációban, az kb. azonnali halált jelent. Akadnak persze szerencsésebb pillanatok, de azok száma kb. 100-ból egy. Mindenesetre klasszikus kalandozás helyett itt is nagyrészt inkább egy egyszemélyes hadsereget játszunk, tankokat és helikoptereket hatástalanítva, egy olyan kincs nyomában loholva, ami persze most se lehet a miénk. Itt térek ki a sztori problémájára, ami alapjaiban ismétli az előzőt. Újabb tucatgonosz, (aki ezúttal a végére egy Tesco gazdaságos Weskerré vedlik át) és persze újabb természetfeletti szörnyek (mutáns benszülöttek, akik leginkább felfegyverzett Hulkokra emlékeztetnek), melyek miatt természetesen két tűz közé kerülünk. Még azt a szakaszt is újrázták az elsőből, mikor egy gonosz ex-haverral kellett egy ideig túlélni a folyamatosan rohamozó dögök ellen.
Itt-ott ugyan fejlődött, hisz korrektebb a lopakodás, a nehézség mellett pedig legalább nagyobb az ellenfelek variációja, mégsem éreztem itt akkora előrelépést. Akadt pár hangulatosabb rész is, mint a tankos ostrom, a vonatos szakaszok, illetve az „on rails” autós üldözés mechanikája is javult picit, de az összkép nem lett sokkal jobb. Mintha ugyanazt a játékot játszottam volna, kisebb-nagyobb különbségekkel, ami nem lett volna baj, ha az amúgy rendben van, de sajnos ez még mindig több sebből vérzik. Szép-szép, több remek ötlettel, de többször irritált, mint amennyi örömöt tudott okozni. (Ezért nem feltétlenül a nehézséget okolom, mivel az Ori játékokkal, illetve a DS szériával is rengeteget szenvedtem, mégis imádtam őket.) Az átlagosnál, vagyis közepesnél persze így is jobb, de számomra csupán egy fokkal. Az „újdonság” varázsa miatt az első nagyobb élmény volt.
ui.: spoiler

Ez már egy fokkal jobb volt, mint a számomra teljesen középszerű első rész. A karakterek és a sztori még mindig egyszerű, mint pofon, a játékélmény viszont már jóval kalandosabb. Én mondjuk még mindig el tudnék viselni több felfedezősdit, no meg több és főleg nehezebb puzzlet, és kevesebb harcot. Nincs bajom az akcióval, de ez az Uncharted-széria legérdektelenebb pontja, nulla változatossággal. Néha kicsit sok a csimm-bumm, meg a folyton darabjaira hulló környezet, de ez még nem is olyan nagy gond. A természetfeletti szál nekem továbbra sem illik bele valamiért. A poénok helyenként ülnek. Igazából olyan ez a játék, mint egy faék egyszerűségű popcorn-mozi.

A trilógiából szerintem ez sikerült a legjobban, mind látványilag, mind történetileg.

Szeretem az Uncharted sorozatot, a főgonosz ebben nagyon jó, a történet okos és érdekes. Az én ízlésemhez képest kicsivel több lövöldözés volt benne a kelleténél, de ez nem vont le a végső értékéből.

Imádtam ezt a részt is. :D Itt kezdett egyre jobban megtetszeni az egész sorozat. :)

Olyan mint a legjobb akciófilmek. Hihetetlenül élvezetes, változatos és lélegzetelállítóan szép.