Trismegistus: The Utimate Formula (2019)

Daniele Tascini és Turczi Dávid fura című, T betűvel kezdődő, ősi bölcsesség (vagy ősi bullshit – ízlés szerint) körül forgó sorozata most sem okozott csalódást nekem. Rendkívül furmányos, ízlésesen, mármár művészien bonyolult, extra nehéz nehézfémkonyvasztás a legjobb fajtából, alkímia mesterfokon, avagy: a quedlinburgi kuruzslók lephd-ztek. De viccen kívül, engem teljesen lenyűgözött ezúttal is ez a mesterien összeszőtt mechanizmushamaz.
Az alapja kockadraft, és naná, hogy a kocka színe, szimbóluma és a táblán való elhelyezkedése alapján kismillió jelentést hordoz, és ugyanennyi lehetőségeket nyit meg előtted. Kén- és sótokeneket adsz be, hogy a rézkémcsőből az ónkémcsőbe pakolhasd át a kockáidat, majd tovább, több állomáson keresztül egészen az aranyig, miközben szép lassan épülget a bölcsek köve is. Ezeket a transzmutációs folyamatokat aztán különféle, játszmáról játszmára változó képességű lombikátbugyborékoltató szerszámok tesznek mármár a követhetetlenségig nyakatekertté… és természetesen még semmit nem mondtam a játék valódi mélységeiről. Erre talán most nem is vállalkoznék, inkább kiemelném azt a mozzanatot, amiben szerintem a legerősebb a Trismegistus:
Elképesztően hosszú láncreakciókat tudsz létrehozni, mégpedig sokkal könnyebben, mint egy átlag euro-játékban. Olyan, mint amikor megpöccinted az első dominót, és még 10 perc múlva is tart a hatása. Ezzel tényleg nem túloztam, 10 percig is eltarthat egy játékos egy köre néha. És nem is annyira ritkán. Emiatt kifejezetten egy főre látom optimálisnak, már csak azért is, mert a solo-játékban egy cica az ellenfeled. Vicces, amikor a varázsló a macskájával versenykonyvaszt.
Igazán nagyszerű csemege, a sokadik kedvencem.