Thronebreaker: The Witcher Tales (2018)

Kár érte.. Ami olyan jól működött a Witcher 3 játékban (számtalan kártyapartit toltam le benne) azt itt sikerült elrontani. Ott lehetett taktikázni, számolgatni az esélyeket, latolgatni a lépéseket.. Itt ennek semmi értelme, mert már az első órákban van olyan ellenfél, hogy azt se fogja fel az ember hogy mi alapján rakott le 20 lapot és amit mivel upgradelt fel ugyanabban a lépésben duplájára :( A grafika szép és stílusos, de nem átlátható a játékmenet és ez a legnagyobb baj.
Erre a címre hatványozottan igaz, a kevesebb néha több..

Annak ellenére, hogy mennyire alacsony százalékon áll, nem olyan rossz ez a játék. Nem mondom, hogy még egyszer végig fogom játszani, de egyszer megéri annak, akit érdekel a Witcher világa.
A koncepció nagyon jó, 1267-ben vagyunk, a második nilfgaardi háború zajlik éppen, ezt a könyvből is ismerjük, Geralt még találkozik is Meve-vel, miközben Ciri nyomában jár.
A borító megtévesztő, Geralt elég nagy alakban jelenik meg, noha van nagyjából egy mondata az egész játékban.
Az elején nagyon zavaró volt, és rengeteget idegeskedtem miatta, hogy nem teljesen ugyanolyan szabályokon megy ez a kártya, mint a Witcher 3-ban megismert gwent. Illetve, ez nem teljesen igaz, mert a standard battle pontosan ugyanúgy zajlik, de a shortened és a puzzle már nem. Így kvázi újra kellett tanulni az egészet.
A kártyák gyönyörűek, az animációk nagyon jól megcsináltak. Némelyik kártyának a lényegére nem jöttem rá, de a végére egész jó paklit tudtam összerakni, habár az elején nagyon nem volt könnyű.
Kifejezetten tetszett, hogy volt skippelési lehetőség is, így nem állt fent az a veszély, hogy azért nem haladunk a játékkal, mert egy ponton sose jutunk túl a kártyában.
A grafika szerintem teljesen rendben van, más nézetes játék, mint az eddig megszokott, de nekem tetszett a lootolgatás.
A törpök ismét nagyon karakterhűek voltak, a beszédstílusuk főleg. Az nem tetszett, hogy a Scoia'tael mellé ennyire nagyon nem lehetett állni, habár én továbbra is inkább nekik kedveztem a saját seregem moráljának rovására.
Aedirnben nem tetszett, hogy lépten-nyomon folyton kártyázni kell, ott már inkább skippeltem, mint játszottam. Illetve túlságosan megpróbáltak rámenni a paraszti beszéd visszaadására, ami inkább volt bosszantó, mint élvezhető, tekintve, hogy én minden kimondott the-t hallottam, sehol nem volt elharapva az a t.
Egyszer tényleg megéri a Witcher-fanoknak, de aki ezzel kezdené valamiért a fandomot, inkább ne. Úgy talán csalódás lesz.

Nagyon szépen kiegészíti,kibővíti a Witcher univerzumot. Rengeteg plusz információt megtudunk a háborús esményekről. Geraltba is belefutunk ugye a Yaruga hídi csatában. Az 5. Vaják könyvben a „Tűzkeresztségben” olvashatunk róla, csak ezúttal Meve szemszögéből éljük át a történetet. Én szerettem.
Hangulatát tenkitve hozza a könyvek és a többi játék hangulatát. Sokszor fájó döntéseket kell meghoznunk rossz, és kevésbé rossz között választva.
Külön örültem, hogy a játék során olyan kártyalapokat szerezhetünk, amiket felhasználhatunk a Gwent kártyajátékban is! Aki szereti a Witcher univerzumot, vagy imádta a gwentet mindenképp vágjon bele, nem fog csalódni!