Sweet Home (1989)

Ma is egy élvezhető darab, de el sem tudom képzelni, hogy ez 1989-ben mekkora király egy játék lehetett. A cél az, hogy öt főhősünkkel (akiket külön-külön kell kezelnünk, bár max 3 fős csapatokat létrehozhatunk belőlük) kiderítsük a ház titkát és megszabadítsuk az azt uraló gonosz szellemtől. Ehhez végig kell jutnunk az egyáltalán nem veszélytelen helyszíneken, a házban ragadt lelkektől információkat gyűjtve, és végcélként spoiler. A játék nehézségét leginkább az adja, hogy rengeteg tárgyat kell felvennünk és a megfelelő helyen használnunk. De embereinknek (a saját külön eszközükön és a fegyverhelyükön kívül) mindössze két tárgyhelye van. Ez azt jelenti, hogy még a teljes bandával is csak 10 eszközt tarthatunk magunknál egyszerre, amiről hamar ki fog derülni, hogy nagyon kevés… És ha még el is halálozik valaki akció közben, akkor gyorsan logisztikai katasztrófává válik a járkálás. Szóval nem árt megjegyezni, melyik dolgunkat hol hagytuk, mert bizony biztos, hogy valahol „Á, ez má' úgysem kell” felkiáltással otthagyunk valamit, amiről 2-3 óra múlva kiderül, hogy de nagyon kéne… És kicsit kellemetlen, hogy a játékban csak elcserélhetjük a földön heverő dolgokkal a saját tárgyainkat, csak úgy nem lehet droppolni az eszközöket egy jó kis tárolásra kialakított szobában.
A keresés közben persze csapdákba eshetünk (a quick eventek nagyrészt szerencsealapúak, de nem is sebeznek úgy igazán), amik eléggé megnehezítik a dolgunkat. Talán a legrosszabbak az össze-vissza szálldogáló szellemek, amik, ha elkapnak valakit, átviszik egy másik helyre, gyakran jó messzire a többiektől. Tulajdonképp mindenképp kötelező 3-2 csapat rendszerben haladni, mert különben fölöslegesen sok energiát visznek el a harcok. Mindazonáltal az érem másik oldala, hogy ha ezt a szabályt betartjuk, akkor viszont az RPG része elég könnyű lett. Az ellenfelek nincsenek túlerősítve, elég jók a karaktereink főértékei, de ami ennél is furcsább, hogy két szint között itt ég és föld a különbség. Konkrétan ha x szinten egy háromfős csapat nagy nehezen lenyom egy szörnyet, akkor x+1-en más simán elég lehet két ember, hogy energiaveszteség nélkül győzzön egy-egy csatában. Igaz, nehezítésként nincs szabad gyógyítás, csak a talált gyógyitalokat használhatjuk, amikből kevés van… és amúgy is érdemes helyben használni őket, mert foglalják a helyet a tárgylistán.
Egy-két szobában vannak látszó ellenségek is, akik utánunk jönnek, de ezek semmiben sem különlegesek, ha viszont egy figura egy helyben van, az általában csak beszélni akar velünk. Ezek ártalmatlanok, még a gonoszak is beérik egy „Mit erőlködsz, öreg? Itt fogsz megdögleni” jellegű beszólással.
A hangulat is stimmel, még 8-biten is egész hátborzongató, de pl. ha valahol kulccsal kinyitunk egy ajtót, akkor a kis, egyébként abszolút csak átvezető animációtól is kicsit összerezzen az ember. És a történet, egy-két esemény is elég ijesztőek tudnak lenni, de a szörnyek közül is vannak kifejezetten jól megrajzoltak.
Szóval egy érdekes játék a Sweet Home, már hozza a Resident Evil hangulatot is valamennyire, de önálló kaland-RPG-ként is csak pozitívan lehet értékelni, már csak azért is, mert nemcsak önmagában jó, hanem mert elég sikeresen letette műfajának alapjait.