StarCraft (1998)

Egy igazi klasszikus, de ezt mind tudjuk. Több, mint 15 éve elő szoktam venni és néha nosztalgia-partikat játszunk a gimis betárcsázós modemes idők emlékére. Eredetileg erre a játékra alapozva kezdtünk el írni 2001-ben egy sztorit két barátommal, ami aztán teljes elmeborulásba ment át az évek során (például csináltunk dokumentumfilmet az iskola alatt történő titkos zerg-tenyésztőtelepről, ami a menza ellátását szolgálja), már semmi köze a Starcrafthoz, de enélkül sosem született volna meg. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ha nem is megváltoztatta az életemet, de a játszáson túlmutató élmények sokaságát köszönhetem neki.

Imádtam újra ezzel az igazi retró stratégiai játékkal játszani!
Most, hogy már értek angolul és a sztori is meg van hozzá, így jobban kikerekedett spoiler.

Két dolog árnyékolta csak be a játékélményt:
1: Az iszonyatos path finding rendszer: nagyobb egységeknél néha egyik része ellentétes irányba indul, meg egymást zavarják és beakadnak. Egy koordináltabb átfogó támadást így nehezebb menedzselni, ha a beakadók feltartják a tömeget.
2: Se nem rossz játékosnak nem tartom magam se nem igazi hardcorenak, de médium szinten túl könnyű volta játék. Csak-egy egy pálya izzasztott meg jobban, de az olyan újra kezdős volt. Éppen ezért az utolsó Protoss pálya nekem kicsit sántított, mert körülbelül 2 Carrierrel végig vertem az egész tábort, ehhez képest az ending screen pedig spoiler. Hát ez így sajnos nem jött ki, de megértem a történet szempontjából.

Középiskolás korom meghatározó játéka, ami miatt nem lett emelt szintű matek érettségim, és nem lettem fizikus. A közgázos éveket pedig ezek után teljes lelki nyugalommal játszottam végig, megkönnyebbűlve, hogy úgysem lesz belőlem semmi. Azóta is videojátékokkal töltöm az időmet, ahelyett, hogy életem nagy lehetőségeire rendesen felkészüljek, és nagyon hálás vagyok, hogy nem lettem kutató, mert unnám.