StarCraft (1998)

Egy igazi klasszikus, de ezt mind tudjuk. Több, mint 15 éve elő szoktam venni és néha nosztalgia-partikat játszunk a gimis betárcsázós modemes idők emlékére. Eredetileg erre a játékra alapozva kezdtünk el írni 2001-ben egy sztorit két barátommal, ami aztán teljes elmeborulásba ment át az évek során (például csináltunk dokumentumfilmet az iskola alatt történő titkos zerg-tenyésztőtelepről, ami a menza ellátását szolgálja), már semmi köze a Starcrafthoz, de enélkül sosem született volna meg. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ha nem is megváltoztatta az életemet, de a játszáson túlmutató élmények sokaságát köszönhetem neki.

Imádtam újra ezzel az igazi retró stratégiai játékkal játszani!
Most, hogy már értek angolul és a sztori is meg van hozzá, így jobban kikerekedett spoiler.

Két dolog árnyékolta csak be a játékélményt:
1: Az iszonyatos path finding rendszer: nagyobb egységeknél néha egyik része ellentétes irányba indul, meg egymást zavarják és beakadnak. Egy koordináltabb átfogó támadást így nehezebb menedzselni, ha a beakadók feltartják a tömeget.
2: Se nem rossz játékosnak nem tartom magam se nem igazi hardcorenak, de médium szinten túl könnyű volta játék. Csak-egy egy pálya izzasztott meg jobban, de az olyan újra kezdős volt. Éppen ezért az utolsó Protoss pálya nekem kicsit sántított, mert körülbelül 2 Carrierrel végig vertem az egész tábort, ehhez képest az ending screen pedig spoiler. Hát ez így sajnos nem jött ki, de megértem a történet szempontjából.