Return to Monkey Island (2022)

Na, hát mit is mondhatnék…
Szóval Guybrush és a többiek hatodszor is visszatértek közénk, ezúttal ismét teljes mértékben Ron Gilbert és Dave Grossman felügyelete alatt. És végre azt a Monkey Island-et kapjuk, amire már oly régóta vágytunk. Már a külseje is sokat ad magára. Ugyan nem retro-stílusú, mint anno a Thimbleweed Park volt, hanem kifejezetten modern időket idéz a látványvilág, talán az új grafikai világot meg is kell szokni, de hát minden rész más stílusban készült. Viszont a kidolgozottságra nem lehet panasz. Zeneileg sokat nem lehet elmondani, a régi témákat használja, de valljuk be, kifejezetten morcosak lennénk, ha nem így lenne, nemde?
Ami pedig magát a játékot illeti. Rögtön tudtam, hogy jó lesz, amikor indítás után a képernyőn megjelent egy kurzor. És igen, az egész alkotás egérirányítású, pontosan úgy kell benne mindent csinálni, mint egy abszolút igazi point and click játékban. Ez az a dolog, amiről megfeledkeztek az előző két részben, és ami pedig nagyon kellene neki.
Aztán pedig ott a hangulat. A játék főleg az első két rész kedvelőinek szól, és bár kánonjából nem hagyja ki a többi részt se, mégis valahogy ezekre utal vissza. A játék tutorialként szolgáló prológusa gyakorlatilag a Monkey Island 2 méltán hírhedt spoiler. Aztán elindul a tényleges történet, és hát a játék jó része Melee Islanden játszódik, ami gyakorlatilag pontosan az a Melee Island, amin elég sokan jártunk az elmúlt harminc évben. Ugyanaz a layout, ugyanazok a helyszínek, az alapok (a Scumm Barban még az Ask Me About Loom-fickó is felbukkan egy idő után), de persze az idő itt is telt, és itt sem szolgált ez a dolgok javára. Mert bár a világ a régi, az emberek, a politika teljesen más, és Guybrushnak ezzel is meg kell küzdenie. De persze két dolog megmarad: Guybrushnak elege lesz abból, hogy a mai napig nem tudja, voltaképp mi is Monkey Island titka, és az ősi ellenség, LeChuck is pontosan ennek a kiderítésére indul. A kellemetlenség az, hogy rajtuk kívül mindenkinek elege van már az egészből, és ez elég sok mókás helyzetet tesz lehetővé. Igazából a játék története jól meg van írva, jók a poénok, a cselekmény. Az előző részekhez hasonlóan a feladatok nehézsége eléggé váltakozó: nagyon nehéz puzzle és ránézésre megoldható egyaránt akad, de ez végül is pozitívum. A legtöbb szereplő visszatér, legalább egy cameo erejéig. A történet pedig vicces, de jó húzás, hogy a spoiler.
Szóval egy roppant jól sikerült játékról van szó, méltó a régi címekhez, és összességében egy igazi nosztalgiabomba. A végén érdemes a készítők „levelét” elolvasni, sokat elmond az egészről… Viszont a spoiler.