A történet kezdetén John Marstont, az egykori törvényen kívülit elszakítják a családjától, kijelentve, hogy csak akkor kaphat amnesztiát, ha levadássza korábbi bandájának tagjait, és törvény elé állítja őket. John elvállalja a feladatot, és megkezdődik a hajsza…
Tervező
Christian Cantamessa
Fejlesztő
Rockstar San Diego
Kiadó
Rockstar Games
Író
Dan Houser
Michael Unsworth
Christian Cantamessa
Grafikus
Joshua Bass
Daren Bader
Nick Trifunovic
Zeneszerző
Bill Elm
Woody Jackson
Programozó
Ted Carson
Most játszik vele 5
Kedvencelte 7
Várólistára tette 17
Kívánságlistára tette 7
Kiemelt értékelések
Red Dead Redemption (2010) videójáték 91%
Meg akartam nézni, hogy ugyan milyen értékelést írtam anno a második részhez és kiderült, hogy semmilyet. Pedig az egyik kedvenc játékomról van szó, hosszúsága ellenére kétszer is kijátszottam. Minden ízében zseniális alkotás. Pont ezért féltem, hogy azután az élmény után mit tud nekem nyújtani az első rész. Bár nagyon régóta szerettem volna ezzel játszani, de még csak most nyílt rá alkalmam és tény, hogy jobb lett volna, ha megvan a második rész előtt, mert az RDR nyilvánvalóan egyszerűbb. És ez nem lehúzás vagy fikázás vagy ilyesmi. Ezt nem is érdemelné meg ez a játék. Egyszerűen arról van szó, hogy mindent, ami itt tökéletesen működött még nagyobb szintre emelték az új részben (kivéve amit egy az egyben megtartottak, mint pl. a Dead Eye) , és értelemszerűen ezzel nehéz is lenne versenyezni. Ezt tovább nem is akarom részletezni, mert nem fair összehasonlítani a második résszel.
A sztori néhány évvel azután veszi a fel a fonalat, ahol a második részben végetért. Jó volt látni és átélni, ahogy a két sztori szépen egymásba illeszkedik. Az írók már itt is remekeltek. és nagyszerű sztorit írtak az RDR-hez. Ugye a lényeg annyi, hogy John-nak le kell vadásznia a volt bandatagokat. Nem nagyon akarom ennél jobban kifejteni, mert spoileres lenne. A lényeg, hogy nekem tetszett és elég megrendítő volt.
Szóval összességében a Red Dead Redemption egy méltán híres alkotás és megérte Xbox-ot venni miatta XD végigjátszani.
Red Dead Redemption (2010) videójáték 91%
Hát bevallom őszintén, régen törte össze a lelkemet ennyire egy játék… :D
Red Dead Redemption (2010) videójáték 91%
Generációjának egyik legjobb játéka. Nem tudok belekötni, zseniális lett az atmoszféra és a játékmenet.
Népszerű idézetek
John Marston: You can only shit on people so many times before they decide it's their turn to pull down the pants.
Red Dead Redemption (2010) videójáték 91%
Nigel West Dickens: This is America, where a lying, cheating degenerate like myself can prosper.
Red Dead Redemption (2010) videójáték 91%
John Marston: It ain't exactly a secret I didn't get these scars from falling over in church.
Red Dead Redemption (2010) videójáték 91%
John Marston: While there are guns and money, there won't be any freedom.
Red Dead Redemption (2010) videójáték 91%
We can't always fight nature, John. We can't fight change. We can't fight gravity. We can't fight nothing. My whole life, all I ever did was fight. But I can't give up, neither. I can't fight my own nature. That's the paradox, John. You see?
Red Dead Redemption (2010) videójáték 91%
Ha tetszett, játssz ezzel is
1 | Gun (2005) videójáték 80% |