Kedvencelte 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Eleniel 
Little Hope (2020)

Little Hope (2020) videojáték

Szerencsére kijavították a Men of Medan hibáit. Lehet kötődni a karakterekhez, idő is van erre nem halnak meg 5 perc után, nem lehetetlenek (bár nehezek) az ügyességi részek, csavaros de jórészt logikus és ötletes a sztori, nem kaptunk folyamatosan idegbajt a logikátlan nézetektől (bár a végén volt pár ilyen jelenet). Annyi hogy így első játszásra úgy tűnik hogy sokat számít a karaktetek jellemfejlődése a végkimenetel szempontából, így talán a legszerencsésebb ha minden karaktert más játékos játszik vagy ha megpróbálja az ember az összes karaktert tökéletesre formálni ami szerintem kicsit unalmas, én legalábbis az alaptermészetüket próbáltam kimaxolni így hogy egyik se igazán én voltam – de végülis lehet hogy ha sikerülnek az ügyességi próbák akkor ez mindegy is lett volna. Nagyon ötletes még ahogy beszűkìtették a nagy területet az adott részekre, eltaláltak a nyomasztó hangulatot meg még egy csomó apró játékélménybeni pozitívumra odafigyeltek (a karakter a játéktér szélén nem nekisétál a semminek hanem megáll, a többiek is sétálnak meg tesznek-vesznek at aktív karakter körül bár ez furcsa mód pont néhány átvezető videóban volt másképp, a premotionok tényleg segítenek ha nagyon figyel az ember). Szerintem minden Until dawn rajongónak (és Men of Medanban csalódónak) érdemes adnia egy esélyt a Little hopenak – utóbbival egy lapon sem említhető, és majdnem eléri az előbbi játékélményét, nem próbálva lemásolni azt.


Folytatása

House of Ashes (2021) videojáték

Összehasonlítás

The Dark Pictures Anthology


Hasonló játékok címkék alapján