Life Is Strange: Double Exposure (2024)

wowzer…

Sokáig vártam hogy összeszedjem gondolataimat ezzel kapcsolatban, de még mindíg nem tudom, hogy érzek ezen rész iránt.
Annyi megmagyarázhatatlan dolog van, és annyi új dolgot kell megszokni.

Mindenek előtt:
Teljesen ajánlom azoknak, akik szerették az első játékot…
Maxet újra látni olyan, mintha 10 év után újra találkoznék egy régi barátommal, csak jobb és részletesebb arckifejezésekkel, még a szinkronszínész is ugyanaz, szerencsére <3
A hangulat teljesen más, nem kérdés. Míg a LiS 1 tele van nyugodt és misztikus pillanatokkal, addig a LiS DE-nek van egy sötétebb oldala, ami az egész cselekményt végigkíséri az elejétől a végéig… Tudni fogjátok, hogy mire gondolok… :D

Nem azt mondom, hogy rossz játék. Csak glitches… Még csak két-három hete van kint.
A történet rendben van… Fogjuk rá… Mint játék, kiemelkedő története van, de erre még visszatérek.

Nem könnyű egy választáson alapuló játék folytatását úgy csinálni, hogy választáson alapuló legyen. Nem olyan „jól megcsinált egyetlen hiba nélkül”, mint az első volt, amikor megjelent, de az a tény, hogy az 5 epizódját 3 nap alatt tudtam befejezni egymás után, nekem tényleg mond valamit… (nem mintha rövid lett volna) sokkal hosszabbnak éreztem, mint ahogy a LiS 1-re emlékszem.

Imádom Max és a többiek művészi stílusát a játékban, annyira inspiráló, mintha a lélek reneszánsza lenne a legsötétebb időkben.
A LiS 1 kihozott életem egy depressziós szakaszából, és meglepődtem, amikor a reddit-en olvastam, hogy nem én vagyok az egyetlen.
És úgy érzem, hogy a DE is képes lenne ugyanerre.

Annyi mindenre kell gondolni. Annyi nyitott dolog van benne, hogy elméleteket kezdjünk gyártani. Egyébként a DE nem ad lehetőséget (vagy nem kényszerít arra), hogy fejezetről fejezetre gondolkodj a cselekményen, miközben a következő epizódra vársz, mint a LiS 1 tette. Engem tényleg egész nap gondolkodóba ejtett, hogy mi történik a cselekmény mögött.

Szóval ha szereted/szereted a LiS 1-et (mint én), tényleg szeretnéd újra látni Maxet akcióban: Teljes mértékben ajánlom ezt a játékot!
Ha nem: Miért vennéd meg egyébként?

Viszont összegezve tényleg annyit mondanék:
– Ez nem egy LiS 1…
– Bizonyos esetekben lehangoló, főleg ha szerettük Max karakterét. Látni hogy ki lett belőle, szép, de hogy hol tart most (nem karrierileg) az egy picit elszomorító…
– Ami nekem nagyon szembe tűnt már az elejétől, az az hogy nincs meg az a vibe, mint az 1-ben…
– mai napig betéve tudom a dalokat az egyből, hallgatom őket, tudom a szövegüket… a DE-nek egy dalára sem emlékszem…
– amíg az 1-ben van miért sajnálni a karaketereket (Rachel), itt van egy abszurd érzés, mert ugyebár, mint az előzetesből tudjuk, Safi a másik univerzumban él és virul… és bármikor átugorhatunk hozzá. talán azok a szánni való karakterek, akik gyászolják, míg másik énjük spoiler, meg ilyenek.
– hiányzik az az összetettség, amit már az 1-ben is tudtak produkálni… egy csomó minden nyitva maradt, persze meg voltak utalások a következő epizódokra, meg ilyenek. de itt a DE-ben tele vagyunk megválaszolatlan kérdésekkel… nem csak olyanokkal, mint hogy miért lett spoiler
– a story nagyon összetett akart lenni, de nem jött ki időben. a harmadik rész végéig minden is idegszálat feszítőnek hatott… majd hirtelen mintha elkezdtek volna kapkodni spoiler

Nekem ez a sorozat, mármint az a része, amiben Max és Chloe (LiS 1, Before the Storm) szerepel nagyon a szívemhez nőtt, mert a többit nagyon nem játszottam, pedig a 2 is megvan, de nem kötött le annyira valamiért (lehet megpróbálom mégegyszer).
Épp ezért azt kell mondanom, hogy kétes érzéseim vannak ezzel a résszel kapcsolatban.
Maga mint történet mesélő videójáték, minden elkapkodott történet vezetésével is, szerintem kiemelkedő lenne: 9/10
Nézzük el az a botrányosan sok glitch hozományt, amit még másfél héttel a megjelenés után produkált (ismétlem, ilyet sem tapasztaltam eddig a szériában)
Viszont, mint Life is Strange sorozatrész, nekem egy picit csalódás volt… se a hangulat nem olyan erős, mint egy 1-es vagy egy Before the Storm, se a karakterek többsége nem hagy maradandó emléket, csalódtam bizonyos visszatérő karakterekben (érdemes a játékbeli social media-t, meg az sms-einket olvasgatni), egyedül Max volt az, aki hozta a színvonalat. A karaktere helytállóan lett „felnövesztve” ha lehet így fogalmazni, pont úgy haladt a korral, ahogy elvártam tőle, még mindíg ugyanaz az INFP geek csaj, akihez hozzá szoktunk, a szinkron színésze, Hannah Telle, zseniálisan hozta karakterét. Maxben megmaradt az a sok érzelem, amire rásegít az újabb arc kifejezés motora a játéknak… de a többiek kicsit olyan, furák…
Szóval mint Life is Strange (Max főszerepű) sorozat rész, én olyan 5/10-et adnék…
De ha nem feltétlen hagyjuk, hogy ezek a nem csak nosztalgia által csodált dolgok az első részből, elnyomják a DE-re fordítható élvezetet, akkor viszont, tényleg egy 9/10-es játék… én úgy játszottam ki mindennek ellenére 3 nap alatt, hogy minden szabad időmet ráfordítottam és 14 és fél óra alatt kijátszottam… magába szippantott, még nap közbe is agyaltam rajta, hogy mik történnek a háttérben, és amúgy sokszor tudott meglepni, de néha értetlenül ültem a történések előtt a vége fele…

Ezt a monológot még szerintem A4-es oldalakban mérve is sokáig tudnám húzni, és akkor se tudnám kifejteni kétes és ellentmondásos érzéseimet eme rész iránt. Próbáljátok ki, és remélem ti is megértitek, ha csak nem teljesen pozitív élménnyel jöttök ki belőle.
viszont ledegradálni, hogy rossz játék lenne, az szerintem túl sok. Csalódás némely szempontból az tény, de nem teljesen.

Bevallom, kicsit féltem ettől a játéktól, hiszen a trailerek alapján egy sima Life is Strange 1 újra elmesélésnek tűnt az egész, és most, hogy végigjátszottam, továbbra is megalapozottnak látom ezt a kijelentésemet. Ugyan van benne annyi csavar, ami miatt az egész újszerűnek és frissnek érződik, de mind a narratíva íve, mind a pacing kísértetiesen ugyanaz. Továbbá írás szinten is nagyon sok a hiba. A karakterek többségét nagyon gyengén írtak meg és lapos, érdektelen, fekete-fehér beütést kapott és mind nagyon sablonosak. Ugyan a többségről kiderül ez-az, de az is annyiban merül ki, hogy csőbe húzták. Továbbá – ugyan csak egyszer játszottam végig – a döntéseinknek nincs nagy súlya meg komoly következményei. spoiler
A ék nagy hangsúlyt fektet a nyomozásra – ez nem spoiler, hisz már a leírásban is benne van –, de ez egy vicc mechanika, ugyanis a nyomozás kimerül a mások dolgainak átnézésében, beszélgetések kihallgatásában stb., ami nekem sok kényelmetlen percet okozott. S ha már kínos percek, az LMBTQ szerintem túl direkt módon lett tálalva, és mint ilyen, kicsit checklist szaga volt. (Csak nem a Sweet Baby keze lenne a dologban?) Komolyan, olyan érzésem volt néha, hogy a Don’t Nod tojáshéjon járkálása után a Deck Nine kiselefántként ugrott volna a porcelán boltba.
Ami viszont nagyon nagy pozitív, hogy a prezentáció gyönyörű, ami főleg a karakterek arc animációinál tetten érhető. És bár látom a pozitiv hozadékait, nekem az első rész, kissé elnagyolt megjelenése jobban tetszett. Már csak azért is, mert ezzel a motorral (UE5) rengeteg hiba is bekerült, mint pl. villogó-, későn betöltő textúrák; rengeteg glitch; karakterek hangjának hirtelen, ok nélküli halkulása; crashek stb.
Ami viszont nagyon illúzió romboló volt, az a pálya design. Értem én, hogy terelni akarták a játékost és, hogy ez nem egy open-world játék, de azt hittem a láthatatlan falak kora lejárt, főleg úgy, hogy a helyes irány melletti, kb. 2 cm hóba nem léphetsz bele. Ezenfelül a kulcs mechanika, a dimenzióváltó pontok is nagyon logikátlan vannak elhelyezve. Értem én, hogy miért nem lehet csak úgy, a tömeg közepén dimenziót váltani – hozzá tenném, hogy egy idő után nagyon fárasztó volt, mindig rohanni a WC mögé –, de akkor miért rakják a pont egy híd kellős közepére, ahol csak az nem, látja a váltást aki vak.
S akkor még nem említettem a nagyon kevés helyszínt; hogy az NPC-k nem csinálnak semmit; hogy az NPC-k, NPC-k és tárgyak között nem lehet elmenni; hogy a sorozatos védjegyének számító muzsikák harmat gyengék stb.