Légy Résen! (2017)

társasjáték 13 8
Játékidő: 60 perc · Játékosok száma: 4–12

A Légy résen egy izgalmas, dedukciós kártyajáték, ahol két csoport küzd egymással. A régészek egy csoportja a Dolgot kutatják, hogy legyőzzék, amíg az gonosz terveit szövögeti csendben az emberiség ellen. A fertőzöttek csoportja pedig a Dolog oldalán állva a többiek életére törnek. Kiben… [tovább]

Képek 1

Légy Résen! (2017)

Kedvencelte 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Morn 
Légy Résen! (2017)

Légy Résen! (2017) társasjáték

Régóta szemeztem a játékkal, hogy talán a társaságnak bejönne ez a fajta játék, de nem mertük megvenni. Tegnap sikerült kipróbálni, és egyelőre még nem vagyunk teljesen meggyőzve.
Tetszett a játék, de nehéz még átlátni, mely kártyák hasznosak, melyet érdemes cserélni, hogyan kell trükközni. A Dologgal egyszer sem kellett lennem, így ezt a részét nem tudom, de fertőzöttként már kellett segítenem őt, ami egész jól is sikerült. Meg nehezítésként mi már eleve osztottunk ki fertőzött kártyákat, amiket később el tudtál dobni (hogy aztán felhúzd, persze). Azért így is volt olyan játékunk, amikor a második embernél jött az a pánik kártya, hogy mindenki megmutathatja a kártyáit – és persze szerencsétlen Dolog volt az egyetlen, aki ezt nem mutatta meg, tehát tudtuk, hogy ő az – elcsípni még így is nagyon nehéz volt!
Szeretnék még játszani vele a jövőben, mert amúgy tetszik ez, hogy a végén nem tudod, ki kivel van, csak az a hátránya, hogy annyira koncentráltunk, hogy keveset beszéltünk. Pedig az ilyen játékok pont azért jók, mert jól össze lehet benne veszni, ahogy egymást vádolgatjátok.

Floki 
Légy Résen! (2017)

Légy Résen! (2017) társasjáték

H.P. Lovecraft műveinek olvasása utána szereztem be ezt a játékot. Abszolút party játék. Először 8 fővel játszottuk, akkor egy kicsit vontatottabb volt. De 4-6 fővel teljesen élvezhető. A taktikázás része is frankón működik, és végig hozza a paranoid hangulatot. Elég nagy a szerencsefaktor is. (pl.: baráti körben „viccből” elsőként kiejtettem véletlenül az egyik játékost. Aztán kiderült, hogy ő volt a Dolog) Baráti/családi beszélgetésekhez mindenképp ajánlom! :)


Hasonló játékok címkék alapján