Ken Follett’s The Pillars of the Earth (2017)

videójáték 3

Videók

Képek 1

Most játszik vele 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Princze 

Művészeti szempontból gyönyörű játék, a történet viszont finomítva van a regényhez képest, de ennek még valahol örültem is, kicsit sok nekem az erőszak és szex, amit mostanában prezentálnak a különböző alkotásokban. Emellett természetesnek vehető, hogy nem lehetett minden cselekményt, részletet besűríteni a játékba, de a mű ismerete nélkül is szépen végigvisz a történeten. Bár mint játék, elég minimalista (a készítők digitális regényként aposztrofálják), nagyon hangulatos, engem könnyen elkapott. Elvileg a történet mozzanatai is változhatnak attól függően, hogy cselekszünk, sikerül-e valami, de ezek jelentőségéről egy végigjátszás alapján nem tudok nyilatkozni.

Aki a Daedalic point 'n' click játékait imádja (mint én), a látványba könnyen beleszerethet, de mivel egy szinte kizárólag narratíva központú alkotásról van szó, csak óvatosan közelítsen, van rá esély, hogy nem nyűgözi le. Ugyanakkor a Telltale-féle kalandok kedvelőinek vagy a regény rajongóinak szintén bejöhet. Én imádtam!

2 hozzászólás

Hasonló játékok címkék alapján