INDIKA (2024)

A kreatív, határokat feszegető történetnesélés most már egyételműen az indie játékok sajátossága, és ennek remek példája ez a meghökkentő és emlékezetes játék, egy apácáról, aki érezhetően nincs a helyén, és lelkileg sincs rendben. A zárdában utálják őt, ő pedig képtelen mit kezdeni a helyzetével, a fejében lévő hanggal, a hallucinációkkal, de az igazán szürreális és bizarr kaland akkor kezdődik, amikor egy levéllel a szomszéd apátságba küldik. A játék technikailag egy sztori alapú kaland platformer, de alig-alig több egy sétaszimulátornál, Indika karakterének bemutatásánál. A groteszk, hideg, közel fekete-fehér TPS nézet „alatt” néhol kilátszik Indika múltja, egy színes, nyüzsgő pixel platformer, és ez egy megkapó ábrázolása annak, mit tesz az ember életével az, ha olyan elvek szerint él, amiben nem hisz. Ennek remek megjelenítése az is, hogy bár a vallásos cselekedetekkel még pontokat is lehet gyűjteni, de ennek semmi értelme, mivel a főszereplő el van akadva, ha kapna is bármilyen képességet, nem tudná használni, mert nem hisz benne, hogy azáltal bárhová juthat. A játékban végig jelen vannak a teológiai, ideológiai kérdéseket boncolgató eredménytelen párbeszédek, sehová nem vezető vívódások, amik nem is igazán a vallás megkérdőjelezései, hanem egy elveszett ember útkeresése.
Nálam mindenképp az év címei között van a játék, ajánlom mindenkinek, aki nem fél kicsit kényelmetlenül érezni magát.