Heroes of the Storm (2015)

videójáték 12 12

Vajon ki kerülne ki győztesen Jim Raynor és Thrall összecsapásából? Egy mágus képes lenne felvenni a harcot egy Hydraliskkel? A varázslat, a protossok ereje, vagy Diablo az erősebb? Ezekre az égető kérdésekre ad választ a Blizzard All-Stars játéka, a Diablo, a Warcraft és a StarCraft sorozataik… [tovább]

Most játszik vele 5

Kedvencelte 4

Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

LoneWolf 
Heroes of the Storm (2015)

Heroes of the Storm (2015) videójáték

Az első találkozásom a MOBA műfajával cseppet sem volt baráti, ugyanis a LoL-t már abban az időszakban sikerült kipróbálnom, mikor az elitista sznobokból álló játékosbázis teljesen ellehetetlenítette az újonnan érkezők kibontakozását, szóval kb. 2 meccset követően azt mondtam: „Fenébe az egésszel, vannak ennél ezerszer jobb játékok!”
Innentől évekig el is voltam így, a DOTÁ-t is sikeresen kerültem, majd a Blizzard ismét berántott a maga kis könnyen tanulható, friss, akkor még lazább közösséggel bíró, csupa általam is ismert karakterrel telepakolt, folyamatosan fejlesztett kis arénájába, ami azóta is fogva tart. Előnye, hogy több szinten is igyekeztek összekapcsolni ezt más játékaikkal, így azzal, hogy olykor letoltam benne pár 20 perces kört, jutalmul azokban is kaptam egy-egy skint, (pl.: Overwatch – Oni Genji) illetve mountot (WoW – Flamesaber).

MewIchigo_Fan_Daniel 
Heroes of the Storm (2015)

Heroes of the Storm (2015) videójáték

Még amikor csak ismerősöd által, kóddal tudtál csatlakozni a HotS köréhez (2016 – 2017 talán… :O) … akkor kapott el a lavina, amit mostanáig sem engedett el. :D


Hasonló játékok címkék alapján