Dungeons, Dice & Danger (2022)

Előzetes értékelés, a többi „térkép” kipróbálása még változtathat ezen. Egyébként nekem ez a játék csak tripla D. Nemcsak a szavak sorrendjét nem tudom megjegyezni, de vagy a dungeon vagy a danger szóból mindig dragont kreálok.

Pozitív:
– Én éreztem a témát, volt egy kis Clank és Papírkazamaták beütése mind témailag, mind mechanikailag. Abszolút átjött a kazamatákban történő felfedezés, kincsgyűjtögetés és szörnyek legyőzésénak hangulata.
– Tetszett, ahogy próbáltunk egyensúlyt tartani, mert csábítóbbak tudnak lenni a ládák és a szörnyek, mintha „semmit” sem csinálnál, csak ikszelgetnéd a sima számos fehér mezőket, hiszen azok önmagában nem adnak semmit. Na de itt jön be a játékba a csavar, hogy közben a nagyobb bónuszokhoz hosszú és göröngyös út vezet (például általában az öklökhöz), szóval sokszor az adott körben rosszak azok a fehér mezők, de később meghálálják magukat.
– Bírtam még azt is, hogy a két játékos játéka hamar elválik egymástól, mert a játék célját több úton és több módon lehet teljesíteni. Lesznek hasonlóságok, de az esetek többségében teljesen más párosokat választottunk.
– A szörnyek legyőzése pedig zseniális :D Imádom, hogy ahogy felfedezzük a területet, úgy tudunk egyre könnyebben kiosztani nekik sebzést, így megint tök jól egyensúlyba hozza a játék az öldöklést és a felfedezést.

Negatív:
– Sokszor meg van kötve az ember keze. Imádtam azt az érzést, amikor a kockák több módon kombinálhatóak, és több lehetőség is jó, és végig kell bogarászni, hogy vajon melyik páros a legerősebb. De sokszor örülsz, ha mindkét párossal valami hasznos mezőt tudsz ikszelni (mert vannak haszontalan mezők, például a zöld mezők).
– Én kicsit szerettem volna azt is, ha tesz bele egy kis kihívást a játék, és nemcsak egymás ellen, hanem a játék ellen is játszunk. Mert tettek bele egy életcsíkot, így elviekben meg lehet halni, de ennek inkább a solo módban van nagy jelentősége, itt még mínusz pontot se gyűjtöttünk be vele, nemhogy bárki is veszélyben lett volna. Viszont a solo módban meg elég durván tud fájni, eddig még egyszer sem sikerült túlélnem xD
– Hatalmas benne a szerecsefaktor. Előfordulhat, hogy stratégiázhat az ember akárhogyan, a végén egy dobásból összejöhet minden vagy elúszhat rajta az egész. Ez kinek mennyire probléma, a lemaradó játékost valószínűleg nem fogja zavarni, de aki végig nyerésre állt, azt valószínűleg frusztrálni fogja.
– A legnagyobb csalódás viszont számomra a pontszámítás. Hogy igazából semmi másból nem tevődnek össze az ember pontjai, csak gyémántokból, és ennyi. Gyémántos mezőre léptél? Gyémántot kapsz. Szörnyet győztél le? Gyémántot kapsz. Összekötötted a zöld mezőket? Gyémántot kapsz. Megszerezted az összes öklöt? Gyémántot kapsz. Legyőzted a bosst? Gyémántot kapsz. Ennek egyrészt az a hátránya, hogy a játék közben végig látjátok, hogy ki hogyan áll, és még ha ez meg is fordítható a játéknak akár az utolsó körében, az biztos, hogy a „pontszámítás” már inkább csak adminisztráció, hogy mindent jól csináltunk-e, ott már nem érhet minket meglepetés. Jobb szeretem azokat a játékokat, ahol minden dolog más más előnyt vagy pontszámot biztosít, mint mondjuk a Köszöntünk álmaid városában/ Köszöntünk a holdon esetén, ahol külön előnyöket biztosít és külön pontszámokat kapunk a célkártyákra, a kerítésekre, a medencékre, a parkokra, és így tovább. Itt nincs ilyen, akármit csinálsz, az gyémántot ér. Ez később annyiban változik, hogy a gyémánt mellett megjelenik a pénz is, de ennyi, még így is csak két elemből áll össze a végső pontszám tulajdonképpen (- a levonások), pedig én szeretem, amikor van vagy 6-7 elem, amiket külön meg kell számolgatni. Főleg, hogy lehetőség is lenne benne, mert itt is rengeteg a mező, és sok dolgot csináltunk, szóval a játékban minden adott volt ahhoz, hogy fantáziadúsabb megoldást válasszon a tervező, minthogy csak ikszelgetjük a megszerzett gyémántokat.