Desperados III (2020)

Az első gondolatom az volt, hogy szép és jó, de túlságosan hasonlítanak a karakterek a Shadow Tactics: Blades of the Shogunban megismertekhez, csupán kicsit megkutyulták a képességeiket. A főtörténet végigjátszása közben a véleményem némiképp módosult, de tény, hogy igazi kreativitás talán csak Isabelle-be szorult. Ő amúgy a nagy kérdőjel számomra: egyrészt igazán élvezetes játszani vele, másrészt ez a vudus dolog szerintem nem egészen ideillő.

A pályák ismét remekül sikerültek, a kihívások keresőinek pedig ismét mindenféle jelvény áll rendelkezésre, biztosítva az újrajátszhatóságot. A báró küldetései pedig csak hab a tortán: ezekben újrajátszhatjuk a korábbi pályákat, csak épp más karakterekkel, más célokkal; zseniális ötlet! (Kitérő: Valami ilyesmi kéne még a szintén idei Partisans 1941-be, hogy az is túl tudjon lépni a „jó” értékelésen, bár gyorsan hozzáteszem, hogy az alacsonyabb költségvetésű és olcsóbb játék.) A történet viszont szerintem kicsit a végére szétesett, valahogy többet vártam, az előző játék ebben jobban teljesített. Amúgy viszont minden rendben van, külön kiemelném a zenét, és a pályák végén lévő gyorsított térkép-bejátszást, amin látod, mit csináltál, milyen képességeket használtál. Pár apró bug ront még csak bele kicsit az összképbe: pl. a karakterek összeakadnak, illetve egyszer valami tárgy, amit az egyik ellenség cipelt, a csóka halála utáni újratöltéskor lebegni kezdett, de ez inkább csak mosolyt csalt az arcomra :)

Ha egy kicsit kreatívabbak lettek volna a karakterek terén, és a történet is erősebb, simán mondom, hogy még a Shadow Tacticsnál is jobb, így „csak” ugyanolyan kiváló ;) Az RTT-stílus rajongóinak jó évük van, ez a cím pedig nem csak nekik kötelező!