A Blair Witch című horrorjátékban egy eltűnt gyerek után kell bemerészkednünk a retteget erdőbe, de ahogy azt a filmekből és a korábbi játékokból megszokhattuk, semmi sem fog simán menni, hiszen a rengeteget mindenféle kreatúra lakja, akik nem barátkoznak az emberekkel.
Forrás: pcguru.hu
A Bloober Team mint fejlesztő nem ismeretlen a számomra. A Layers Of Fear nagyon megfogott a maga egyedi hangulatával (és remélem a 2 is hasonlóképpen fog teljesíteni), így reményekkel telve indultam neki a legújabb játékuknak, és az igazat megvallva: imádtam.
A történet főszereplője, és egyben az általunk irányított karakter Ellis, a történet elején megérkezik a „Black Hill” erdőbe, mivel egy eltűnt, Peter nevezetű fiú utáni keresésbe szeretne becsatlakozni.
A sztorit az igazat megvallva nem lehet tovább feszegetni, mivel az a szintű elborult morbidiság / misztikum amit ebbe a játékba beletettek nem hagy engem szóhoz jutni! Bár az elején a játékost leginkább egy sétaszimulátorra emlékezteti, de ahogy lassan kirajzolódnak előttünk az erdő titkai egyre gyorsabban zajlanak az események.
Lenyűgöző számomra a látványvilág mely alatt nem csak a grafikát ( ami szintét kritikán felüli) hanem az időközben felbukkanó eseményeket is értem.
Mivel horror kategóriájú természetesen az ijesztőbb jelenetek sem maradhattak ki, azonban a fejlesztők nagyon kreatívan oldottak meg minden jelenetet, a sablon „eléd ugró” félelemkeltések csak igen csekély számban van jelen, véleményem szerint itt sokkal nagyobb hangsúly kap a játékos elméjére való ráhatás.
Az optimalizálással valóban vannak azonban gondok, több helyen észre lehet venni zavarónak nem nevezhető de szemet szúró hiányosságokat.
Összességében aki egy remek atmoszférával megáldott, izgalmas, és fordulatos horror játékot szeretne játszani annak bátran ajánlanám a Blair Witchet mely számomra 2019 egyik legjobb horror játéka lett.
A sztori 1996-ban, két évvel az eltűnt diákok esete után játszódik, és egy Ellis nevű egykori rendőrre és háborús veteránra fókuszál, aki poszttraumás stressz-szindrómával küzd, miközben barátnőjével, Jess-szel való kapcsolatát próbálja életben tartani. Ő és a kutyája, Bullet a burkitsville-i Black Hills erdőbe mennek, hogy egy keresőcsapat után indulva felkutassanak egy eltűnt kisfiút, a 9 éves Petert. A küldetés hamar rémálomba fordul, amikor az erdőt uraló természetfeletti entitásról szóló híresztelések beigazolódni látszanak, és a férfi macska-egér játékba kezd a Petert elrabló ijesztő alakkal, Carverrel, miközben Ellis múltjából is egyre több sötét részlet lát napvilágot…
A történet nincs túlbonyolítva, főhősünk eredeti célja, Peter megtalálása másodlagossá degradálódik annak a megveszekedett és velőt rázó útnak az árnyékában, amit Ellisnek – és vele együtt a játkosnak – végig kell járnia. A hangsúly a férfi lelki világán, elmeállapotán és múltján van, melyek az erdő úrnőjének kezében csupán eszközök, számunkra viszont a sztori és a játék gerince, ugyanakkor remekül sikerült mindezt beleépíteni a blair-i boszorkány mítoszába.
Sokszor szembejött velem az a szitokszó a Blair Witch kapcsán, hogy sétaszimulátor – ami egyébként is gyakori vád a Bloober horrorjátékait illetően. Ha szigorúan játékmechanikailag nézzük a dolgot, akkor néhány fejtőrőt és ”harcot” leszámítva ez az állítás tulajdonképpen igaz is. De szerencsére ennél jóval többről van szó. A Blair Witch képében egy olyan durva pszichológiai horrort kapunk, ami egy sérült emberi elme és a félelem légsötétebb bugyraiba kalauzolja a játékost.
Szerencsére nem egyedül kell kiállnunk a szörnyűségeket, amik ránk várnak, hűséges társunkat, Bulletet a játék elején kicsit testre szabhatjuk, de hamar kiderül róla, hogy nem csupán biodísz. A négylábú jelzi Ellisnek, ha valami érdekeset talált, kérdés nélkül hoz oda nekünk gyűjthető tárgyakat, figyelmeztet a veszélyre, valamint különböző utasításokkal foghatjuk munkára: kérésre használható dolgok után kutat, megkeresi a rejtett utakat, ha akarjuk, szorosan mellettünk jön, satöbbi. A jól elvégzett feladatokat pedig simogatással és jutalomfalatokkal honorálhatjuk. Bullet nélkül konkrétan teljesíthetetlen a játék, többször kell rá hagyatkoznunk, ráadásul a vele való viselkedésünk minimálisan ugyan, de befolyásolhatja a végkifejletet is. Ő az egyetlen igazi társunk a történet során, az együtt átélt borzalmak hatásásra erősen szívünkhöz nő, komoly érzelmi faktorrá avanzsál a szőrmók.
Bulleten kívül sajnos mások is vannak velünk az erdőben. A sűrű fák közül néha homályos árnyak támadnak ránk, akiket négylábú barátunk, a megfelelő irányba fordulva veszettül ugatni kezd, mi pedig zseblámpánkkal űzhetjük el őket. Nagyjából ennyiben ki is merül a már fentebb említett ”harc,” sokan ezt nehezményezik a leginkább. A játék körül-belül utolsó harmadában nem lesz lehetőségünk még erre sem, csak a kamera monitorján át láthatjuk majd őket, hogy biztonságosan el tudjunk sunnyogni mellettük.
A kamera szintén kulcsfontosságú eszköz. Utunk során lejátszható kazettákba botlunk majd, melyek közül a kék színűek csak némi információval szolgálnak, a vörösek megnézésével viszont manipulálhatjuk a valóságot. Átjárókat nyithatunk, és tárgyakat találhatunk, melyek a továbbjutáshoz kellenek. És ahogy már említettem, a játék vége felé már csak a kamera segítségével láthatjuk az utat, valamint kerülhetjük el a bajt. Néhány fejtörőnél is a segítségünkre lesz, ezek általában kimerülnek abban, hogy meg kell keresni egy-két tárgyat, és a videók lejátszásával kombinálva könnyűszerrel megtalálhatjuk a megoldást.
Lesz nálunk egy walkie-talkie és egy korhű telefon is, ezeken beszélhetünk néha Jess-szel, a seriffel, Carverrel és másokkal. Előbbi kettő kicsit enyhítheti az egyedüllétet, a harmadikkal való társalgás már kevésbe megnyugtató. A készítők csempésztek egy kis humort is a komor történetbe: vicces, amikor a sötét, néhány hullát is kitermelő erdő közepén nekiállunk mobilon gémelni a jó öreg Snake-re vagy Galagára hajazó játékokkal, vagy ha elég kitartóak vagyunk, kiakaszthatjuk a pizzafutárt is.
A valóság igen törékeny dolog a Blair Witch világában. Hamar rájövünk majd, hogy a tér és az idő általunk ismert szabályai nem érvényesek Black Hillsben. A játékos azon kapja majd magát, hogy körbe-körbe mászkál Ellis-szel a koromsötét erdő baljós fái közt, és akármerre is indul el, mindig ugyanoda lyukad ki. Tereptárgyak tűnnek el, melyek egy pillanattal korábban még ott voltak, vagy csak évtizedekkel öregebbnek tűnnek, mint néhány órával korábban, amikor először belebotlott. Sziklába vájt átjárók és szurdokok bejáratai válnak kőfallá, mire visszafordul, a szurokfekete éjszaka egy szempillantás alatt fordul verőfényes nappalba. Elképesztően hatásosan oldották meg ezeket a jelenségeket a készítők, amik remekül idézik meg a filmek hangulatát, és ha mindez nem lenne elég, az utolsó harmadban egy olyan kitekert, és őrjítő mindfuck-spirálba dobják a játékost, ami minden korábbi tébolyon túltesz.
Ami a technikai frontot illeti, a grafika decens, bár Bulletre és a mozgására azért még ráfért volna némi csiszolás. Ellenben az erdő nappal gyönyörű a sárgás, barnás színeivel, zöldellő növényzetével, száraz faleveleivel, víztócsáival és korhadt fáival, éjjel pedig több, mint félelmetes a baljós fák göcsörtös ágaival és sötét árnyékával. Megint el kell mondjam, hogy aki a maximális hatást szeretné elérni, az fülhallgatóval játsszon, lehetőleg éjjel, egyedül. A hangok ugyanis egyrészt realisztikusak: a fák nyikorgása, a falevelek és száraz ágak ropogása a talpunk alatt, a rovarok zümmögése, madarak csicsergése, satöbbi, másrészt viszont hihetetlenül idegtépőek: suttogások, hörgések, visszhangok, sikolyok és mindenféle eltorzult zörejek. Erre jön még rá a zene, ami általában csak működik, néha viszont olyan hatásosan húzza alá a kétségbeesést, tébolyt, misztikumot és bizonytalanságot, hogy az tanítani való. A hangulatra tehát nem lehet panasz, a nyomasztóan sötét, vaskos atmoszféra szinte tapintható. Sajnos belebotlottam több bugba is, amin csak az újraindítás segített, és ez eléggé zavaró volt, merthogy elavult módon nem lehet gyorsmentést eszközölni, a legutóbbi automatikus mentéstől tudtam csak folytatni, ami akár 10-15 percnyi játékot is jelentett olykor. 2021-ben az ilyesmi azért kissé bajos, de megmondom őszintén, az élményért cserébe sikerült túllépnem a dolgon.
A Blair Witch tehát egy kőkemény pszichológiai horror, ami még az edzett rajongókat is megizzaszthatja félelmetes erdőjével, hidegrázós hanghatásaival és zenéjével, a tér-időt felrúgó, kifacsart valóságával, valamint a színtiszta tébolyba tartó narratívájával. Az eseménydús, akciót kedvelő játékosok ne is próbálkozzanak vele, a blair-i boszorkány és a lélektani horrorok híveinek viszont melegen ajánlott a termék beszerzése, ha eddig nem tették volna még meg.
