A 12 Minutes egy valós idejű, interaktív thriller, egy könnyen kezelhető, fogd-és-húzd felhasználói felülettel.
Ami egy romantikus estének indult a feleségeddel, hamar rémálommá válik, amikor egy nyomozó rátok töri az ajtót, gyilkosságal vádolja meg a feleséged, téged pedig halálra… [tovább]
Nem hosszú játék, kb 4-5 órás, úgyhogy mindenképp érdemes kipróbálni az érdekessége miatt.
Kicsi környezet, véges interakció lehetőség, véges idő mennyiség.. Mégis, ahogy a kezdeti egyszerűnek tűnő szituációból és kevés lehetőségből egyre többet és többet tudhatunk meg, egyre-másra más kimenetelt érhetünk el, az nagyon el van találva.
Ha épp nincs ötletünk, hogy hogyan lehetne tovább vinni a sztorit, akkor meg vagyunk lőve spoiler, és akkor unalmas újra és újra ugyanazt a beszélgetést lefolytatni tudván, hogy úgysem lesz más a kimenetel.. Viszont ha van ötlet, hogy hogyan bírjuk szóra az egyes embereket, hogyan szerezzünk új infókat, akkor izgalmas elérni az adott fix időn belül azt a scenáriót, amit épp akarunk.
Eddig tudtam spoilermentes lenni, azután SPOILER következik, összevissza gondolatokkal, amiket a játék hagyott bennem.
Adott egy rövid intervallum, egy családi környezet, ami kezdetben teljesen egyértelműnek és egyszerűnek tűnik: hazaérkezés, beszélgetés, vacsi, meglepi, baba bejelentés.. Aztán kopogás, rendőr, régmúlt gyilkosság felemlegetése, káosz, lövés..
Idő újraindul.
Jópofa volt próbálgatni, hogy hogyan bizonyítsuk be a csajnak, hogy időhurokban vagyunk, az új ötletnél mindig azt hittem, hogy milyen zseniális, ettől tuti hisz nekünk. :) Babaruha ajándék előhozása; időjárás „előrejelzés”; rádióban a következő szám mi lesz… Hogy kopogni fognak, és egy rendőr lesz.. Aztán meggyőzni, hogy ne nyissa ki az ajtót.. de persze ugyanaz lett így is a kimenetel, betörte az ajtót a rendőr.
Az első igazi jó érzés, hogy kitaláltam, az az volt, amikor a villanykapcsolóval játszottam, és a rendőrt elkábította a második felkapcsolás, és ekkor egy csomó infót lehetett tőle megszerezni, kezdve a telefonjával és a lányának, Bumblebee-nek a telefonszámával. (Persze kipróbáltam magammal is a lámpát, én se haltam meg a cipőm miatt, de amikor szegény csajszi kapcsolta fel másodjára, ő mezítláb volt, így meghalt.)
Igen, itt azért uncsi volt a csajt előtte mindig bealtatózni, megvárni, míg lefekszik, elbújni, megvárni míg rendőr a lámpától elkábul..
Aztán az is ötletes megoldás volt, hogy rögtön az elején elbújni a szekrényben, hogy ne tudja a csaj, hogy hazajöttünk. És ekkor a rendőrnek nagyon sok mindent elmondott a csaj, mert azt hitte, mi nem halljuk.
Aztán az óra megtalálása után sok-sok lehetőség volt információk szerzésére.
Ötletes volt a hűtőn lévő polaroid képpel bizonyítani dolgokat a rendőrnek.
Azzal is lehetett sokat játszani, hogy az időhurok elején rögtön felhívtam a lányát, és valahogy meggyőzni, hogy mit mondjon az apjának. Így is lehetett kissé más szálakat előhozni. Egyféleképpen meggyőzni is a rendőrt, hogy hallgasson meg minket.
Egyszer volt, hogy a rendőr meghallgatott, mi előhoztuk az órát, odaadtuk neki, hogy ezzel segítsük a lánya műtétének költségét, és a rendőr elment, mi életben maradtunk. Azt hittem, ez lesz a vége, hisz nem haltunk meg.. De korántsem, a sztori lényege csak ezután jött.
Amikor a rendőr valami virághoz hasonló női nevet emlegetett a régi dadának, amire nem emlékszik, akkor először a szobában lévő növényre gondoltam, hogy az tuti kell valamire. És meglocsoltam. :) Achievment is járt érte. :) És a növény megtartotta az időhurokban lévő alakját, és jó sokszor meglocsoltam, és növögetett egy darabig. De ennyi, a sztorihoz nem kellett. :)
Viszont a babaruhán lévő név (Dalia asszem, a férfi, azaz az én Anyukám neve) már összekötötte az emlékeket, meg a sztorit.
És hát a sztori, azért ez így elég meredek volt!
Hogy kiderült, hogy én a csajnak a féltestvére vagyok, és valójában nem a csaj ölte meg az apját, ahogy a rendőr vádolta, hanem én. És nem emlékszem erre.. És éldegélek tovább, megismertem ezt a csajt, és most közös gyereket is várunk..
Nem tudom, hányféle „igazi” befejezés van, gondolom egy, amikor a múltban a könyvtáras jelenetben azt választjuk, hogy vállaljuk a felelősséget, és meg sem ismerjük így a csajt, mert ekkor lett vége teljesen, és indulhatott elölről a sztori.
De még előtte elértem egy másik „befejezést”, amire kaptam achievmentet, amikor a csaj mindent megtudott és undorodva, sírva elfordult tőlem, én meg kimentem az ajtón, kiléptem az életéből.
Hát, 12 perc először kevésnek tűnik.. De valójában 12 perc nagyon is sok lehet..
