Toonstruck (1996)

videójáték 4

Kedvencelte 2

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

kedaiyun 
Toonstruck (1996)

Toonstruck (1996) videójáték

Újrajátszás: 2017–2018
Sikerült megvennem a játékot a GOG.com-on, és végre Windows10-en is játszhattam vele! Ezúttal angolul játszottam végig, tehát az eredeti változatot. Csak azt tudom ismételni, amit korábban írtam. A játék fantasztikus, őrült, vicces, nagyon jól megidézi a klasszikus rajzfilmvilágot, pl. van benne 16 tonna meg üllő is, ami hagyományosnak mondható. Christopher Lloyd zseniális. Angolul természetesen még több szóvicc és poén hangzik el, és még több vált számomra érthetővé. Ilyen pl. a Footman, vagy az, hogy a lovat Elmernek hívják. Csak az volt a hiba volt a játékban, hogy eléggé ugrált a kurzor, és nem lehetett megnyitni a beállításokat F1-gyel.
Sajnálom, hogy soha nem készült el a folytatás, pedig a vége egy elég nagy cliffhanger. Pár éve felröppent a hír, hogy talán, de sajnos nem lett belőle még semmi. Azért reménykedjünk!

Sokat tanultam németül ebből a játékból, mivel nekem a német verzió van meg. Valamilyen újsághoz adták. Úgyhogy számomra a német verzió az igazi, megszokásból.
A játék teljesen őrült; rajzstílusában hasonlít egy kicsit a Day of the Tentacle-re, valamint egy inverz Roger nyúl a pácban, mivel itt egy élő szereplő van rajzolt környezetben. A játék egy jó hosszú filmes intróval indul. A sztori szerint a főszereplőnk (Drew Blanc, németül Mal Block), akit Christopher Lloyd alakít, egy animátor, aki sajnos kénytelen egy cuki rózsaszín nyulas rajzfilmen dolgozni, miközben van egy saját figurája is. A főnöke azonban nem hagyja érvényesülni, ráadásul megfenyegeti, hogy ha nem lesz kész időre a Fluffy Fluffy Bun Bun-show (németül Fluffy Schnuckelhäschen), kirúgja. Majd ezen a viharos éjszakán történik valami, és animátorunk bekerül a rajzfilmek világába, ahol természetesen meg kell mentenie ezt a világot.
A játék szerintem elég vicces, és bármennyire is cuki meg jópofa a grafika, sok poén inkább felnőtteknek szól, tehát nem annyira gyerekjáték. Három világban járhatunk, a jók, a gonoszok és a köztes, vicces figurák földjén, és itt a mesékhez hasonlóan tipikus jó és tipikus gonosz kinézetű szereplők vannak. A borítón látható őrült bohóc is feltűnik természetesen. A játékban szerintem kiemelkedően jók a zenék. Pár évvel ezelőtt sikerült is összegyűjteni az összes számot, mivel egy német internetes kis közösség elkezdte felkutatni a játékban hallható zenéket, melyekről kiderült, hogy nem külön ide íródtak, hanem vagy klasszikusok, vagy régi amerikai zenék, filmekhez használható zenék. (Az egyik zene, ami a WACME áruház előtt hallható, egyszer az RTL Klubon talán a Fókuszban is felcsendült).
A játék tele van szóviccekkel, lefordíthatatlan poénokkal is, és amikor játszottam, mindig a PC Ultrából, Stöki és Hancu leírásából néztem ki a megoldást az egyik részné. Akkor (1997-98 körül) nem tudtam még angolul, és nem értettem, hogy miért pont ezeket a tárgyakat kell párosítani, németül se jött ki. Aztán jóval később leesett, hogy stars & stripes, nuts & bolts… stb. kifejezésekről van szó!
Szóval ez a játék nagy kedvencem. Többször is végigjátszottam. Sajnos azonban már a Windows XP-nél is trükközgetni kellett, hogy elinduljon, Windows 10-nél még nem próbáltam, de attól félek, hogy nem fog elindulni. Kár, pedig újrajátszanám…

ChEebor 
Toonstruck (1996)

Toonstruck (1996) videójáték

Egy igazi elfelejtett klasszikusa a műfajnak. Mind történet, mind látványvilág és hangok tekintetében kiválóan teljesít. Christopher Lloyd digitalizált karakterét ugyan a kor technikai limitációi mellett még nem tökéletesen, de mégis nagyon simán sikerült beilleszteni a rajzfilmes világba. Más tekintetben a játék teljes őrület, mind történetileg, mind vizuálisan, elképesztően beteg az egész alkotás, képes nagyon brutális fekete humort keverni az alapvetően gegrajzfilmes elemekbe. És persze végig vicces tud lenni az izgalmas helyzetek ellenére is. Tudomásom szerint nincs rá korhatár, de gyerekeknek mégsem nagyon ajánlható helyenként elég nyomasztó viccei miatt. Mindenki másnak? Érdemes.


Hasonló játékok címkék alapján