The Walking Dead: Season Two (2013)

A többséggel ellentétben nekem jobban tetszett, mint az első évad. Valószínűleg azért is, mert emögött már ott vannak az első évadnak a történései és könnyebb kontextusba helyezni Clementine döntéseit. A cselekmény és a dialógusok remekül meg lettek írva, az első évaddal ellentétben itt nem csak 1-1 karakter sorsa érdekelt elvétve, hanem többekért is aggódtam (Kenny, Luke, Jane), Carver is jól ki lett találva. A készítők számos új szituációval kísérleteztek, hogy színesebbé tegyék, már nem volt annyira irritáló, hogy mindenki csak most kezdi tanulgatni, elfogadni a helyzet realitását, mert volt idejük szokni a zombiapokalipszist. A helyzet pedig nem túl rózsás, a csoport vagy egymás torkának ugrál, vagy próbál békében meglenni és némi reményt táplálni egymásban, ez a kettősség jól érzékelteti, hogy milyen érzésekkel küzdenek a karakterek, és fokozza a reményvesztettséget is, amikor újra beüt a baj, minden szép szó és nyugodt perc ellenére. Azt bírom ezekben a játékokban, azt találom bennük ellenállhatatlannak, hogy rengeteg kisebb-nagyobb döntést kell hozni, bizalmat építeni, pártot fogni vitákban, dönteni életről-halálról, hűségről, árulásról, és rend szerint nem könnyű döntések ezek, ugyanakkor sok számít, sok pedig nem. Talán másokat irritálna, hogy bizonyos döntések nem számítanak a következményeket illetően (nem számít mit teszel, akin segíteni próbálsz úgyis meghal), ugyanakkor (csalás nélkül) nem tudhatod, hogy mi történt volna ha másképp döntesz, így bármit teszel, annak súlya van, amivel együtt kell élned.

Az első évadhoz képest sokkal gazdagabb, kifinomultabb lett a harci kontroll is, és végre, VÉGRE lehet sietve járni. Az egyetlen igazi hátránya a második évadnak mindössze annyi, hogy gyakran elolvasni sincs időd rendesen, hogy mit válaszolj egy feltett kérdésre, sebtében kell dönteni. A tévésorozatot természetesen veri az élmény, ott egyszerűen irritálóan sok a mellékszereplő és az érdektelen drámázás. Itt pont elég.

Azt hittem, az első részt semmi nem tudja felülmúlni, de tévedtem. Még meghatóbb és elgondolkodtatóbb történetet kaptunk. Az első részből megismert Clementine a főszereplőnk, aki azt hiszem, sokunk szívéhez hozzánőtt. Mindjárt a játék elején tragédiával kell hogy szembenézzen, majd meg kell állnia a helyét ebben a kegyetlen, felnőttek számára is embert próbáló világban, ahol sokszor maguk az emberek az igazi szörnyetegek. Igyekszik megfogadni mindazt, amit Lee tanított neki az első részben és ember maradni az embertelenségben. Megismerünk számos új szereplőt, találkozunk régiekkel is, s miközben próbálunk mindenkit életben tartani a lehetőségekhez mérten, rá kell eszmélnünk, hogy nem mindig létezik jó döntés. A végét – ahol egy nagyon nehéz döntést kellett ismét meghozni, választani két szereplő között, ki maradjon életben – megkönnyeztem ismételten.

Egy kérdés: az első fejezetben, a kutyás résznél a hirtelen váltásnál csak én ijedtem meg nagyon (aki játszott vele, tudja mire gondolok, nem szeretnék spoilerezni)? :D

Sokáig állt nálam a játék. A második epizód után ragadtam le, pedig a történettel nem volt problémám, egyszerűen nem érdekelt annyira maga a játék, hogy folytassam. Végül punnyadós, letargiás kedvemben befejeztem, de már csak azért, hogy legyen vége.
A történet nem volt rossz, szimpla kis WD-s sztori, és az plusz, hogy utána olvasgatva a neten úgy találtam, itt jobban számítottak a döntéseink, mint az első évadban. Meg itt talán komolyabb is volt a tét, ez szimpi. Csak kár, hogy mivel Clemről van szó, nehéz volt döntenem, hogy kemény csajszi legyek, vagy a csoportot összetartó kiscsaj. Mert azért az is-is fele hajlottam (már Lee-vel is próbáltam nem teljesen valakinek a pártjára állni, csak akkor, ha a másik fél nagyon nem volt szimpatikus), mert még is maradjanak még meg emberek, többen vagyunk, talán nagyobb az esély a túlélésre – de a széthúzásra is. Mert ilyen világban tényleg ember embernek támad. Néhány karakternél viszont már nagyon vártam, hogy húzzon a francba, zabálják fel a zombik spoiler. Megkedvelni viszont nehezen tudtam őket. Jane volt szimpatikus, meg a cukifiú (Luke?) volt néhanapján tényleg olyan kis esendő, hogy már csak azt kedveltem, hogy ő ilyen kis… cuki.
Játék terén mintha itt kevesebb mozgásterünk lett volna, mint az első részben. Tény, zombitámadás volt, de inkább csak szövegeltünk végig. Untam is, a legutolsó epizódnál már néztem, hogy mikor jön már az a francos stáblista…
Nem tudom, a harmadik mikor kerül sorra (biztosan fog), az ilyen jellegű játékokhoz azért kell türelem. Akkor ideális, ha tényleg egy kis csendes, lazulós játékot szeretnél. Csak tényleg ne legyen sok benne a lelkizés…

Az első évadhoz képest nem annyira jó, de persze nem is rossz. A karaktereket annyira nem tudtam megkedvelni ebben mint az elsőben.

Újrázás 2022
Még mindig tartom magamat ahhoz amit korábban írtam. Szerintem nem kaptunk elég időt a karakterek nagyobbik részével, kevésbé tudtunk csak úgy társalogni velük, jobban megismerni őket. spoiler visszatértével pedig eléggé háttérbe is szorultak. És hát olyan karakterek voltak itt, mint Sarah, Arvo és Bonnie..uh borzalmasan unszimpatikusak. Bonnie már a 400 napban is a legidegesítőbb, de itt új szintre vitte. Tényleg sajnálom, hogy a többi csak egy elhanyagolható háttérkarakter lett.
A story persze nem rossz, továbbra is élvezhető és Clem sem rossz főkarakter, még ha ugye nem is éri el az első évad történetét Lee-vel. A spoiler
Kíváncsian várom a 3.évadot, mert azt nem játszottam, csak 1 végigjátszást láttam x éve, így már sok nem maradt meg. (bár előbb a Michonne féle jön amiről egyáltalán nem tudok semmit sem)