The Great Ace Attorney Chronicles (2021)

Bár már túl vagyok pár AA játékon, még mindig tudtak újat mutatni.
Az első rész utáni benyomásaim:
A Chronicles lazán kapcsolódik a korábbi sorozatokahoz, konkrétan csak annyiban, hogy a főhős, Naruhodo valami felmenője Phoenix Wrightnak (akinek amúgy eredetileg ugyanez a japán neve, szóval nem nagy kunszt erre rájönni).
Ezúttal a viktoriánuskori (XIX-XX. század fordulója) Angliában játszódik a történet (jórészt), ahol találkozhatunk már ismert figurákkal. Egészen pontosan olyanokkal, mint Sherlock Holmes (azért se a “cenzúrázott” nevét írom), vagy (a valós személyről mintázott) Natsume Sosekivel, illetve egyéb remekül megalkotott dickensi karakterekkel.
Bár alapvetően a játék ugyanúgy bűnügyek megoldása körül forog, mégis más maga az egész szerkezet, mint amit eddig megszokhattunk. Míg a korábbi AA játékokban a fejezetek lazán kapcsolódtak egymáshoz, itt konkrétan kihagyhatatlanok a fejezetek, mert mindegyik összefügg a másikkal (pl a harmadik ügyet végérvényesen az ötödikben oldják meg). Illetve a szereplők felbukkanása, története szempontjából se mindegy, hogy kihagyunk-e valamit, vagy nem. Mondjuk itt sem lehet össze-vissza lépkedni a fejezetek között, csak ha már egyszer mindegyiken végigmentünk, és esetleg újrajátszuk.
A történetben vannak felderítős részek, illetve a tárgyalások- ahol általában többminden derül ki, mint mikor a ködös londoni utcákat rójuk.
Ami újdonság, hogy ezúttal nincsenek túlvilági segítségek, nincs channeling, nincs magatama, amivel ki tudnánk húzni a delikvensből civilben, hogy mit suttyóskodik. Van viszont egy hiperaktív segítségünk, aki szépen levezeti nekünk az esetet- általában rosszul, nekünk kell kijavítanunk.
Ezen kívül ami új, hogy a tárgyalásokon vannak esküdtek, akiket olykor meg kell győzni arról, hogy rosszul döntöttek a vádlott bűnösségét illetően. Ezek egyfajta “minijátékok” a játékban.
Változások:
-Javítottak a külcsínen: végre kaptak a szereplők normális animációt, nemcsak fázisrajzokkal oldották meg a “mozgást”. (Mondjuk kezdetben zavart ez a teátrális “madármozgás”, de gyorsan rá lehet állni.)
-A zene már nem olyan nyolcbites gépzene, még azt is meg merem kockáztatni, hogy valódi hangszerekkel alkották meg őket (a brácsa szólót egészen biztosan :’D). Egyébként igen fülbemászó zenéket sikerült összehozni, emelyek a kor hangulatát idézik. Olykor Danny Elfman dallamaira emlékeztetnek.
-A tárgyalásokon a keresztkérdések és a bizonyítékok arcbanyomása is fejlődött: nincs olyan sok cuccunk, és általában tényleg azzal a tárggyal kell előhozakodni, amire gondolunk, nem kell olyan sokat totózni. Még ha ki is találjuk, mi a megoldás, nem tudunk két-három gondolattal előrébb szaladni, mert általában nincs meg hozzá a megfelelő bizonyítékunk: jobban rá vagyunk kényszerítve, hogy lépésről lépésre haladjunk.
-A szereplők kommunikálnak egymással. Tehát nincs olyan, hogy egy-egy jelenlévő csak ül kukán a sarokban, miközben a feje fölött beszélgetnek róla.
Egyéb pozitívum, amik kiemelten tetszettek:
-Valós fun factok. Pl a tény, hogy létezett valaha Angliában szakáladó, vagy Japánban nyúladó. :D
-Nehezítés a kor limitált technológiája, pl nincs ujjlenyomat azonosítás, és a vér azonosítás is eléggé gyerekcipőben jár. És bár a fotózás is még eléggé újdonságnak számít, azért simán benyomnak kiváló minőségű (sötétben készült) szines fényképeket bizonyítéknak (ellentétben a XXI. században élő Phoenix Wrightékkal, ahol általános a pocsék minőségű fekete-fehér kép.) Egyébként imádnivaló az a viktoriánus korabeli lelkesedés, ahogy egy-egy új találmányt ajnároztak annak idején. Például a sztereoszkópot, aminek a segítségével több bizonyítékot is sikerült előhúzni a kalapból.
-Easter eggek. Pl érdemes alaposan szemügyre venni az omnibuszt. ;)

Összességében rendkívül pozitív élmény volt. Mivel a játék végén rengeteg elvarratlan szál maradt, nyilván a második rész eleve betervezett volt. Remélhetőleg az is hasonlóan beszippant.