Szabadulópakli – Eldorádó legendája (2020)

Hát volt itt minden: kígyók, átkok, benszülöttek, útvesztők, rejtvények. Eddig sem éreztem a késztetést, hogy felkerekedjek és kincskereső kalandor váljon belőlem, de most már tisztán látom, hogy ez nem nekem való feladat – ami itt egy hibácska volt, abba az életben bele haltam volna. Vagy csak bent ragadok egy titkos járatban és ugyanúgy belehalok. :DD
A legjobban a „találjuk meg a megfelelő bejáratot” feladatok mentek, a legrosszabbul pedig „találd ki, hogy hol vagy” , mindenféle szimbólum, meg térkép alapján. :D Na, nekem a térkép használat a halálom! :D
Emellett a szimbólumok folyton szivattak, sose azt jelentették, amit én akartam és nem vettem észre néhány nagyon kézen fekvő dolgot még úgy sem, hogy pl a használandó kártyák egymás mellett voltak és pont kiadták azt a mintát, amit használnom kellett volna – a nézek, de nem látok tipikus esete. xD

Mindesetre izgalmas volt és remekül szórakoztam. Sokszor csapkodtam a homlokomat, meg kiáltottam fel, hogy „na ne már!” :D

A Szabadulópakli sorozatból ez az utolsó előtti, amit még nem játszottunk, így hát nekifeküdtünk, és igazából nagyon érdekes variánsa volt ez a klasszikus Szabadulópakliknak.
A játék lényege, hogy repülünk haza a kutatócsoporttal, amikor is belénk csap egy kő, és lezuhan a repülőgépünk. Így hát nincs más választás, ha be kell menni a bozótba, be kell menni a bozótba, és meg kell találni a kivezető utat.
A játék elején több területes kártya volt (labirintusos, útvonaltervezős), és utána kezdtünk a megszokott rejtvényekhez érni. Ami érdekes volt, hogy sokszor adja meg a lehetőséget a több útvonalra, és végül is be tudod fejezni a játékot úgy, hogy bizonyos útvonalakat nem járod végig (maximum nem kapod meg a megfelelő segítséget).
Az is változás volt a többihez képest, hogy más volt a pontozása is: sokszor kaptunk mínuszpontokat, de zeket el lehetett tűntetni, ha jó úton járt az ember. Szerintem emiatt nagyon érdekes íze volt a játéknak, és különleges hangulata volt, hogy menni kellett, de nem csak a rejtvényekre, a kijutásra figyeltünk, hanem arra is, hogy szusszanjunk egyet.
Ami különösen tetszett, hogy ez a rész azért picit próbált humoros is lenni (valamennyire). Voltak néha kikacsintásai, beszólásai, amiken jót lehetett derülni, és próbálta oldani a feszültséget ezekkel az apróságokkal.
Nem igazán akartam pont ezzel játsszani, de kiderült, hogy az egyik legszimpatikusabb a játékcsaládból. Nem tökéletes, de kellemes szórakozás volt.