Stonekeep (1995)

videójáték 1
Hirdetés

Kiemelt értékelések

kedaiyun 
Stonekeep (1995)

Stonekeep (1995) videójáték

Egyik régi kedvencem ez a játék. A maga idejében is jó kritikákat kapott, ám úgy tudom, mégsem volt annyira sikeres, viszont emiatt kultuszjáték lett. Sokba került, sok munka is volt benne. Újszerű volt, hogy élő színészek szerepeltek benne, és ez egy kicsit átmenet az RPG és az FPS között, mivel főhősünk adott, és a nézet is FPS-es.
A játékot többször is végigjátszottam. Azonban kb. 10 év után tudtam csak befejezni, mivel a CD, amit a PC-Guruhoz adtak úgy 2001 környékén, hibás volt, és egyszer csak nem lehetett tovább játszani vele. Aztán úgy 10 évvel később ismét eszembe jutott a játék, megszereztem, és bevallom, kicsit félve léptem be a törpék erődjébe, ugyanis az első alkalommal számomra ott ért véget a játék az említett hiba miatt. Ám szerencsére tovább tudtam menni, és sikeresen be is fejeztem a játékot.
Ami nagyon tetszett benne, hogy „élő” volt a játék, az NPC-k megjegyzéseket tesznek, viccelődnek, morognak, és hasonlók. Persze sokkal jobb az élmény, amióta tudok angolul, már értettem a vicceket és átjöttek a poénok a második végigjátszás alkalmával.

Bővebben itt írtam róla: http://xiaoxindihua.blogspot.hu/2011/12/retromania-ston…


Hasonló játékok címkék alapján