Resident Evil Zero (2002)

Sokáig kimaradt az életemből a Resident Evil játék széria. Főleg a horror és a zombi címkék miatt, egyik sem tartozik a kedvenc témáim közé. De a második epizód remékje megyőzöt, hogy ezt a sorozatot pótolnom kell. :) Így el is kezdtem a Zero epizóddal. Már a játék elején bedobtak a zombik közé egy zárt személyi vonaton, csakhogy ne tudjak elfutni. :) Ami végül egy jó kis tutorial rész lett, megmutatva mire is számíthatok a későbbiekben. Ami nagyon tetszett ebben az epizódban és 2 remékjében is, hogy maga a játékvilága igazán nyomasztó és parás (szívbajt hozó szinten), de ugyanakkor egy pillanatra sem feledkezik meg a gém arról, hogy ő maga csupán egy „videojáték”. A metroidvania szerű kulcskeresgélésekkel és a puzzle elemek folyton emlékeztetnek erre az apróságra. Ami sokat segített abban, hogy ne parázzak be túlságosan és töröljem a játékot. :) De párszor azért sikerült annyira belemerültem egy-egy puzzle megoldásába, hogy elégvolt egy csattanás, hogy a szívbajt hozza rám. :) Összességében a Resident Evil Zero egy kellemes puzzleökkel tarkított horror túlélő játék, de azért vannak hibái. A játék legfőbb hibája a tárhelykezelés, elkellet volna ebbe az epizódba is egy-két gyűjtőláda. Aztán ott van még az olykor bosszantó irányítás és a rengeteg töltőképernyő miden egyes ajtónyitásnál. Mindezeket félretéve nekem tetszett a Resident Evil Zero, de a tárgymenedzsment hibája miatt nem hiszem, hogy a közeljövőben újrajátszanám ezt az epizódot.

50 % ajtónyitogatás
30% invertory
20 % játék

A játék kb 60 %-nál abbahagytam, mert nem tudtam továbbjutni, a karaktereim elváltak egymástól, és az erősebb fegyver a másiknál maradt. Ennyi.

Nekem, mint ős Resident-fannak (ha mondhatok ilyet), másodszori nekifutásra is élvezetes volt, hozza a klasszikus hangulatot. Az irányítás persze mai szemmel nézve már nagyon otromba – idegsokkot tudtam kapni, amikor egyik kameranézetből a másikba váltva, teljesen máshová indult a karakter, mint ahogy én azt szerettem volna, miközben az analóg egy millimétert nem mozdult el… A limitált tárhely, és az ebből adódó folytonos logisztika is elég idegesítő tud lenni egy olyan maximalista, „mindent össze akarok szedni-játékosnak”, amilyen én vagyok. A grafika szerintem nem rossz még manapság sem, a játékmenet meg, mint mondtam, old school-RE. A sztori persze egyszerű, mint a faék, a karakterek olyan mélyek, mint egy rovátka az asztallapon, a párbeszédek pedig nevetségesen kínosak, akárcsak a szinkronszínészek munkája, mintha egy ’80-as évekbeli, C-kategóriás akciófilmből lopták volna őket. De ez is a korai RE-játékok sajátja. Tulajdonképpen matiné-horror, de annak még mindig hangulatos. Az összes csúzlit persze megint nem sikerült megszereznem, na mindjárt kérem a zinternet segítségét.

Egész élvezetes a játékmenet és a sztori, de a tárgymenedzsment megölte nekem. Most valahogy nem élveztem annyira, majd egyszer adok neki még egy esélyt mert a puzlek egész jók.