Islet (2023)

Fura a kapcsolatom az absztrakt játékokkal. Valahogy mindig érdekelnek, főleg sokszor olyan szépek, minőségiek, csodás színekkel dolgoznak, stb. Itt főleg a mai modernebbekre gondolok. Egyszóval így külsőleg vonzanak. És mégis, amikor ott ülök, egyszerűen nem jön a wow érzés, vagy hogy egyáltalán sokszor akarjam újra levenni a polcról. Tisztelet a kivételnek, ami kevés, de van.
Ezután a hosszú bevezető után rátérek magára a játékra. Ez a társas a fentiekben leírtakat száz százalékosan hozza. Iszonyat csodaszép, minőségi, eteti a szemet, a lelket. Nagyon vártam, hogy kipróbáljam. És hát sajnos megint így kívül maradtam. A verseny, ami zajlik, az egyébként izgalmas. Nagyon nézed, követed a másikat, nehogy lemaradj a tojásrakással. Ez a rész így rendben is lett volna. De valahogy mégsem volt benne semmi különleges. Megint egy absztrakt. Okkké…
Az szerintem nagyon fura benne, amit hallottam már előtte is róla, hogy csak egyféleképpen lehet ugye nyerni, hogy te rakod le elsőnek az utolsó tojásodat (döntetlen esetén minél magadabban). Ergo ha te nagyon nem figyelsz, nem tartod a tempót, hamar elkönyvelhető lehet, hogy na a másik már lerakott négy tojást, te meg egyet, nem nyerhetsz már. Szóval ez szerintem lelombozó lehet, mert ugye minek végigjátszani ezek után. Neked és a másiknak se jóérzés.
Az mondjuk előny, hogy kb. 30 perc egy menet, így akár lehet több kört is játszani, nem kell sokáig szenvedni.
Sajnos nekem vegyesek az érzéseim, pedig gyönyörű játéknak tartom.