God of War III (2010)

videójáték 18 16
God of War 3
God of War III Remastered2015
SzereplőSzinkronhang
PeirithousSimon Templeman
Hirdetés

Most játszik vele 3

Kedvencelte 4

Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

Victorious 
God of War III (2010)

God of War III (2010) videójáték

A százalékok alapján most sem fogok egyetérteni a fanokkal, mert szerintem bőven ez volt a legjobb rész a trilógiában (meg úgy eddig általánosságban), itt teljesedett be igazán a történet. Lekötött a story, izgalmas és brutális csaták, számtalan ismert istenség és lény volt ebben, sőt Pandorának még szurkoltam is, hogy minden rendben legyen vele :D (spoiler). Persze Kratos még mindig egy olyan főszereplő akinek elég minimálisan tudok szurkolni :D
Na de akkor már csak két rész és készen állok a 2018-asra :D (na jó, előtte még mindig kéne egy jobb gép xD)

Irasalgor 
God of War III (2010)

God of War III (2010) videójáték

Remasterelt játékként tekintve még mindig megállja a helyét a God of War III, viszont már van egyfajta „retro” jellege, ami különösképpen furcsa számomra, hiszen én folyamatosan játszottam az évek során, s szinte fel sem tűnt, hogy mennyivel áramvonalasabbak és komplexebbek lettek a játékok az évek alatt. A program még mindig epikus, s hiába egy trilógia záróakkordja került feldolgozásra, az alaptörténet érthető, még ha nehezebben is átélhető Kratos motivációja, de ahhoz mindenképpen elegendő, hogy az ember 10-12 órára elmerüljön és kikapcsolja a morális iránytűjét és lekaszaboljon mindenkit, akit csak talál a görög mitológiában. Aki szereti a hack’n’slash programokat, számukra mindenképpen érdemes egy próbát tennie vele, főleg azért, mert egy meglehetősen sallangmentes élményt kínál a program, amelyben pont annyi platformelem van, amennyi kell, hogy ne váljon egysíkúvá a gyilkolás, de nincsenek benne felesleges RPG-elemek, képességfák és egyéb „extrák”, csak egy fegyver, egy bosszúszomjas isten és számtalan legyőzendő ellenfél. Sokszor pedig éppen elég ennyi.

Értékelés: 79%

Narratíva: 70
Grafika: 70 – mint remasterelt, nem mint 2015-ös játék
Zene: 100
Játékélmény: 75


Hasonló játékok címkék alapján