Fran Bow (2015)

Két dolog van, ami ezt a játékot különleges élménnyé emelte számomra: egyrészt, hogy a főszereplőnk 10 éves, és sikerült úgy megírni a dialógusokat, mintha tényleg annyi idős lenne. Ezt trükköt kevés alkotónak sikerül meglépni, szóval ez egy hatalmas előny (még akkor is, ha azért néha nem tudom bevenni, hogy a kishölgy bizonyos dolgoktól nem szalad el sírva). A másik pedig a szimbolikus, majdhogynem értelmezhetetlen világkép: a játéknak meg van a saját, nagyon részletes mitológiája, de hogy mindez valóban mitológia-e, nem pedig egy skizofrén, netán túlélési bűntudattal küzdő kisgyerek víziója, az bizony nagyrészt a játékosra van bízva.
Minden másban jól teljesít a játék. A történet persze a koncepcióhoz méltóan kusza, de a grafika – ha ez a rajzstílus nekem nem is annyira tetszik, de – bejön, szép, a zene pedig nem épp kiemelkedő, de azért panaszkodni sem lehet rá. A képi világ nagyrészt tényleg félelmetes, de azért akadnak kifejezetten szép helyek is, bár még a legaranyosabb dolgokra is muszáj ráfogni, hogy bizarr.
Másfelől pedig semmiképp nem lehet ráfogni egy olyan játékra, hogy rossz, amelyben vannak olyan jelenetek, hogy spoiler.